ELTE-s doktorandusz a Forbes 30/30-as listáján

A Forbes magazin leírása szerint listájukon szerethető, tehetséges, fiatal magyarok szerepelnek, akik 30 éves korukig megváltoztatták egy piac, egy kulturális vagy tudományos szegmens életét Magyarországon és szerte a világban.
Kalup Csilla bemutatása a Forbes weboldalán
Kalup Csilla már általános iskolában elkezdett érdeklődni a csillagászat iránt, ezért az ELTE fizika szakára felvételizett.
"Meg kell hagyni, ez egy nagyon erős szak, de a jellemformáló kihívások mellett nemzetközileg versenyképes tudást kapunk"
- mondta egy korábbi interjúban az ELTE fizikus képzéséről. Már hallgatói évei alatt aktívan részt vett a Fizikai Intézet életében, és hamar bekapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Intézete (ma HUN-REN CSFK) demonstrátori programjába.
A HUN-REN CSFK munkatársai is méltatták a fiatal kutató eredményeit:
" Bár Csilla még csak doktorandusz, publikációs listája máris több tucat cikk hosszú, azokra több száz hivatkozással. Csilla több tudományterületen is aktív: doktori kutatásait a csillagok fizikája területén végzi, gömbhalmazok tulajdonságait vizsgálja a csillagszeizmológia eszköztárával és a Kepler űrtávcső adatainak segítségével. Emellett azonban a Naprendszer kis égistestjeinek kutatásában is fontos eredményeket ért el. A Forbes is ezt emeli ki méltatásában: legújabb munkájában a Haumea törpebolygó körül megfigyelt gyűrű összetételét és a porszemcsék méretét modellezte, illetve adott előrejelzéseket a gyűrű saját sugárzásának megfigyelhetőségére a James Webb űrtávcsővel és az ALMA rádiótávcső-hálózattal. "
Kalup Csilla aktív szerepet vállal az utánpótlásnevelésben is, középiskolás korában többszörös diákolimpikon volt, ma pedig aktívan részt vesz a következő diákolimpikonok felkészítésében.
Kiváló eredményeihez ez úton is gratulálunk!
A Kalup Csillával készült korábbi interjút a Fizikai- és Csillagászati Intézet honlapján olvashatják.
Csilláról bővebben a Forbes március 5-én megjelenő számában lehet olvasni.
(Kép: ELTE Fizikai Intézet)