Eredménytelen dékánválasztás

2019.03.01.
Eredménytelen dékánválasztás
A Kari Tanács 2019. február 27-én dékánválasztó ülést tartott, amely végül eredménytelenül zárult.

Az első szavazáson 14 fő Sziklai Péter egyetemi tanárt, 11 fő Frei Zsolt egyetemi tanárt támogatta, 3 érvénytelen szavazat mellett.

Mivel egyikük sem szerezte meg a tagok többségének szavazatát (28 fős a KT, ezért 15 szavazatot), második fordulót kellett tartani.

A második körben mindkét jelölt egyaránt 14 szavazatot kapott, így a dékánválasztás eredménytelen.

A Természettudományi Kar dékáni pályázatát újra kiírjukk, ennek menetéről a kar Borhy László rektorral folytatunk egyeztetéseket.

A TTK-n január 11-én írták ki a hivatalos dékáni pályázatot, amelyre két professzor jelentkezett, Frei Zsolt egyetemi tanár, a Fizikai Intézet Igazgatója, az Atomfizikai Tanszék vezetője, valamint Sziklai Péter egyetemi tanár, a Számítógép-tudományi Tanszék vezetője. A dékánjelöltek bemutatkozása február 20-án a Gömb aulában történt meg a Kari Tanács, a Kari Professzori Tanács és a TTK HÖK választmányának együttes ülésén.

Az alábbi képek a február 20-án megrendezett Dékáni Fórumon készültek.

Dékáni Fórum

Dékáni Fórum

0

/

0

0

/

0