Fókuszban az innováció

2018.11.22.
Fókuszban az innováció
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 12 pontból álló, átfogó intézményi „Innovációs Fejlesztési Tervet” alkotott meg, amelyet az ELTE Szenátusa 2018. november 12-i ülésén fogadott el. Az innováció fontosságát jelzi az is,  hogy az Egyetem 2018. december 5-én ismét innovációs konferenciát és kiállítást rendez a Lágymányosi Campuson.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem stratégiai célja, hogy aktívan részt vegyen a magyar kormány által megfogalmazott innovációs stratégia és versenyképességi program végrehajtásában. Ennek keretében a korábbi K+F+I célkitűzések és projektek fenntartása és folytatása mellett egy 12 pontból álló Innovációs Fejlesztési Tervet (2018-2020) valósít meg, amely széles értelemben felfogott gazdasági, társadalmi, kulturális innovációs célokat követ az Intézményfejlesztési Terv részeként.

A nemzetközi innovációs versenyben a hazai egyetemeknek is fontos feladata, hogy a kutatási eredmények kínálta társadalmi és gazdasági előnyöket hatékonyan aknázzák ki. Az ELTE innovációs céljai e feladatokra reagálnak: a tudományos kutatáson alapuló tudás- és technológiatranszfer továbbfejlesztése, a társadalmi, gazdasági, versenyképességi innováció megvalósítása, a 3. és 4. generációs egyetemi feladatok hatékony ellátása, valamint az egyetem innovációs térré alakítása.

Az ELTE belső és nemzetközi, valamint már folyamatban lévő kutatási és innovációs projektjei szinergiáinak felhasználásával olyan komplex együttműködéseket kíván létrehozni, ahol a kormányzati, egyetemközi és nemzetközi kooperációk mellett

a vállalati és társadalmi szféra is aktív szerepet vállal a különböző kutatásfejlesztési projektekben.

Az ELTE Innovációs Fejlesztési Tervének során a következő projektek megvalósítását tervezi az egyetem:

  • „JEFTA (EPA) Innovációs és Kutatási Ügynökség” létrehozása a V4 országok térségére vonatkozóan ELTE koordinációval és működési súlyponttal
  • „ELTE Gödi Innovációs és Technológia Park” létrehozása az ELTE telephelyén Gödön melynek célja a központi régió (Budapesten kívüli részének) innovációs megerősítése  
  • „ELTE Innovációs Inkubátorház” létrehozása a súlyponti innovációs fejlesztések támogatására
  • „ELTE Fogyasztóvédelmi Kutató és Innovációs Központ” létrehozása
  • „ELTE Digitális Innovációs Ökoszisztéma Park” kiépítése és megvalósítása
  • ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely) innovációs fejlesztése
  • Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program tématerületi fenntartása és bővítése
  • Innováció és versenyképességi központú kutatások és felnőttképzések elindítása
  • „ELTE Alkalmazott bölcsészettudomány a kulturális innovációért” komplex projekt megvalósítása
  • „Egészséges társadalom – egészséges ország” kutatási és innovációs komplex projekt
  • Folyamatban lévő kutatási projektek erőteljes innovációs támogatása, intézményi szemléletváltás
  • Az ELTE esetleges bővítése egy új innovációs és kutatási központtal

Az innovációs szemlélet intézményi beágyazottságát jelzi, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2018. december 5-én már tizenkettedik alkalommal rendez majd

innovációs konferenciát és kiállítást a Lágymányosi campuson,

melynek célja az egyetemen keletkezett tudás ipari és társadalmi hasznosításának ösztönzése; az egyetemen dolgozó oktató-kutatók és a hallgatók vállalati szférával való kapcsolatainak erősítése, kiterjesztése, valamint az aktuális innovációt érintő finanszírozási lehetőségek – így kiemelten pályázati és tőkeprogramok – megismertetése. Az eseményen bemutatkozik az ELTE Kiválósági Program (Diagnosztika és terápia, Anyagtudomány, Asztro- és részecskefizika, Problémamegoldó rendszerek) és számos, az innovációt támogató kiemelt szakmai szervezet és program. A rendezvényen adják át az ELTE Innovatív Kutatója díjat, és kihirdetik a 2018. évi Innovatív Hallgatói Ötletpályázat díjazottjait, majd sor kerül a nyertes pályázatok prezentálására.

Forrás: az elte.hu