Inklúziós díj

2021.09.13.
Inklúziós díj
Az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) a Szenátus 2021. június 28-án hozott határozata alapján pályázatot hirdet Inklúziós Díj elnyerésére. A díjat 2021-ben a Speciális Hallgatói ügyeket Támogató Iroda alapította az inklúzió és az esélyegyenlőség megvalósításáért végzett tevékenységek méltánylására. 

PÁLYÁZAT CÉLJA, TÉMÁJA

A díj alapításának célja, hogy elismerje az Egyetem polgárainak a befogadó szemléletért és a speciális szükségletű (fogyatékossággal és/vagy tartós betegséggel élő) hallgatók egyenlő esélyű hozzáférése érdekében végzett munkáját; hogy példaképek bemutatásával inspirálja, ösztönözze a hallgatókat, oktatókat és dolgozókat  az inklúzió érdekében történő cselekvésre; hogy kiemelje és méltassa azokat, akik sokszor rejtőzködve, a színfalak mögött, mindenféle elismerés nélkül, lelkiismeretesen dolgoznak azért, hogy az oktatás és tágabb értelemben az egyetemi élet valamennyi területe valóban mindenki számára hozzáférhető legyen; hogy ráébressze Egyetemünk közösségét arra, hogy sokszor kevés is elég ahhoz, hogy mások elől óriási akadályokat gördítsünk el, lehetővé téve számukra azt, ami nekünk természetes.

A PÁLYÁZAT TÁRGYÁT KÉPEZŐ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE

A díj minden olyan tevékenységért adható, amely erősíti a befogadó szemléletet, hozzájárul a speciális szükségletű hallgatók egyenlő esélyű hozzáféréséhez az oktatás és az egyetemi élet bármely területén, közvetlen vagy közvetett módon. Többféle tevékenység is díjazható, melyek lehetnek egyéni vagy akár közösségi megoldások is, irányulhatnak közvetlenül a hallgatók támogatására, hozzáférésük biztosítására, vagy a befogadó, nyitott egyetemi környezet fejlesztésére is. 

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

A díj bármely ELTE-polgárnak adható, kivéve az alapító szervezet (Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda) munkatársait és a bíráló bizottság tagjait. Ugyanaz a személy a díjat 3 éven belül csak egy alkalommal kaphatja meg. Az Inklúziós Díj megpályázására és elnyerésére csak jelölés útján van mód. A díj elfogadásáról a felterjesztett személyeknek nyilatkozniuk szükséges.  

A jelölés időszaka: egész évben folyamatos, de a pályázat elbírálásánál mindig csak az adott év október 31-ig beérkezett pályázatokat tudjuk figyelembe venni.  

Az Inklúziós Díj odaítélésének gyakorisága: évente egy alkalommal.

A pályázat benyújtásának határideje minden év október 31. 

PÁLYÁZAT MENETE

Az Inklúziós Díjra történő felterjesztést bármely ELTE-polgár megteheti azzal, hogy jelöli oktató-, hallgató-, dolgozótársát. Önmagát senki sem jelölheti. A pályázatot az Inklúziós Díjra a jelölő és jelölt személynek kell elkészíteni és a jelölőnek benyújtani. A sikeres pályázat előfeltétele, hogy a jelölő a megadott határidőig a következő dokumentumokat egy példányban, mellékletekkel együtt elektronikus úton küldje el a következő e-mail címre: shuti@kancellaria.elte.hu

Benyújtandó dokumentumok:

PÁLYÁZAT LEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE

Folyamatos, de a pályázat elbírálásánál mindig csak az adott év október 31-ig beérkezett pályázatokat tudjuk figyelembe venni.  

PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA

A pályázatokat a kiíró által felkért bizottság bírálja el. Az Inklúziós Díj bírálóbizottságának tagjai: a SHÜTI munkatársai közül 3 fő; az intézményi fogyatékosügyi koordinátor; Egyetemi Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke; EHÖK delegált tagja; speciális szükségletű hallgatók közül 1 fő. 

Bírálati szempontok:

  • a dokumentációból mennyire egyértelmű az inklúziót szolgáló tevékenység megvalósulása
  • az inklúziós tevékenység időintervalluma, gyakorisága
  • hány speciális szükségletű hallgató számára nyújt közvetlen vagy közvetett segítséget
  • a tevékenység hatása az Egyetem szemléletformálásában 
  • a tevékenység újszerűsége, innovatív jellege
  • a jelölésben leírt tevékenységen felül a jelölt kiemelt figyelmet fordított a hallgató szociális beilleszkedésére is

DÍJAZÁS

Díszoklevél és bruttó 250 ezer forint.

EREDMÉNYHIRDETÉS, DÍJÁTADÁS

Ünnepélyes keretek között, a naptári év utolsó szenátusi ülésén, az ENSZ Fogyatékos Emberek Világnapja (december 3.) alkalmából.

Forrás: elte.hu