Karikó Katalin az ELTE díszdoktora

2022.08.15.
Karikó Katalin az ELTE díszdoktora
A Széchenyi-díjas kutatóbiológus 2022. július 1-jén az ELTE Aula Magnában vette át a kitüntetést, majd részt vett a tiszteletére rendezett tudományos szimpóziumon a Gömb Aulában. 

Az ELTE Szenátusának ünnepi rendezvényét Borhy László akadémikus, az ELTE rektora vezette. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem olyan nagy hatású tudósoknak adományozza a doctor et professor honoris causa címet, akik több évtizedes, gyümölcsöző kapcsolatban állnak intézményünkkel. A díszdoktoravatáson közreműködött az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézet kórusa, vezényelt Erdős Ákos, habilitált egyetemi docens. 

Karikó Katalin személyes hangvételű beszédében köszönte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem kitüntetését, a beszéd teljes egészében itt olvasható

A program délutáni részében a Természettudományi Karon tudományos szimpóziummal köszöntötték a világhírű tudóst. Karikó Katalin előadásában felidézte életének meghatározó pillanatait, valamint az mRNS-technológia kialakulásának főbb mérföldköveit. A professzor folyamatos kíváncsiságra, nyitottságra ösztönözte a hallgatókat, többször hangsúlyozta, hogy a tudományos kutatás öröme mennyire meghatározza gondolkodásmódját. Karikó Katalint Kacskovics Imre, a Természettudományi Kar dékánja virágcsokorral köszöntötte. 

A professzor előadását követően a Természettudományi Kar kapcsolódó kutatásaiból kaphattak ízelítőt az érdeklődők. Előadást tartott  Varga Máté egyetemi docens, Perczel András egyetemi tanár, Józsi Mihály egyetemi tanár, Pál Gábor egyetemi docens és Kacskovics Imre egyetemi tanár. A programot különleges kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyen a Természettudományi Kar kiváló MSc- és PhD-hallgatói kérdezték az új díszdoktort. A programot hatalmas érdeklődés kísérte, az eseményen közel ötszázan vettek részt. 

Az ELTE Természettudományi Karán Karikó Katalin tiszteletére szervezett tudományos szimpózium előadásai megtekinthetők itt.

Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, a BioNTech németországi biotechnológiai cég szenior alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem kutatóprofesszora. Munkássága meghatározó volt a Covid19 elleni hatásos védőoltás gyors kifejlesztésében, az oltás világszerte emberek millióinak életét mentette meg és új távlatokat nyitott további forradalmi jelentőségű orvosi eljárások fejlesztésében. A professzor ma a legnagyobb hatású élő természettudósok egyike, munkásságának jelentősége a magyarországi gyökerű kutatók között a Nobel-díjasokéhoz mérhető. 

Forrás és fotók a délelőtti eseményről: elte.hu

Tudományos szimpózium Karikó Katalinnal

Tudományos szimpózium Karikó Katalinnal

0

/

0

0

/

0