Közös jövőnk - Kárpát-medencei Környezetvédelmi Verseny

2025.02.19.
Közös jövőnk - Kárpát-medencei Környezetvédelmi Verseny
A Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola környezetvédelmi versenyt hirdet Kárpát-medencei fiatalok számára három korosztályban.

A Közös Jövőnk Környezetvédelmi versenyt 2002-ben hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy egy akkor még a közoktatásban kevésbé megjelent témát, a környezetvédelmet közelebb hozzuk a fiatalokhoz. Kezdetben körzeti versenyként a környék iskoláit, diákjait igyekeztük megszólítani. Később már inkább megyei, majd 2014-től országos versenyként hirdettük meg a közben rangos eseményként emlegetett megmérettetést. A jelenlegi kiírásban a versenyt kiterjesztettük az egész Kárpát-medencére és három korosztályra, azaz ebben a tanévben az általános iskolások mellet a középiskolások és a felsőfokú képzésen részt vevők jelentkezését is várjuk. Az előző évekhez hasonlóan a verseny az online térben lesz lebonyolítva, ezzel is mérsékelve környezetre gyakorolt káros hatást. A verseny kijelölt témaköreiben igyekszünk a klímaváltozás tématerületének minél szélesebb spektrumát felölni, több oldalról közelíteni, ezzel is innovatív, problémamegoldó gondolkodásra ösztönözni a versenyzőket. A verseny fordulói során igyekszünk a versenyzőket minél izgalmasabb és élményszerűbb módon bevonni a környezetvédelem erdejébe, hogy az ottani tapasztalatokkal felvértezve, képviselhessék megváltozott gondolataikat, véleményüket a kortársak felé.


A verseny fővédnöke: Dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke

Jelentkezési határidő meghosszabbítva!!: 2025. március 31.

 

3. korosztály:

a. Felsőfokú oktatási intézménnyel aktív tanulói jogviszonyban álló hallgatók
b. Egyéni pályázat
c. Két részből álló online feladatból áll, melynek része egy adott környezetvédelmi problémával kapcsolatos pályamű elkészítése.


Témakörök:
1. "Víz = Élet" - A víz, mint a világot mozgató életerő szállító közege.
2. Az éltető víz - Tévhitek, elméletek cáfolata ivóvizeink vonatkozásában.
3. Tiszta vizet iszunk?  - Palackozott és vezetékes vizeink állapota a világban jelenlévő azonosított szennyezők tükrében.
4. Bioelektronika - Az egészség és a víz szervesülése a strukturált víz
5. Víz a mezőgazdaságban, a múlt és a jövő mezőgazdasági termelésének sorskérdései
6. Körforgásos gazdaság és hulladék mentesség - A világban jelenlévő hulladék hatása élő vizeinkre.


A legjobbak pályamunkájukat szakmai zsűri előtt mutatják be a 2025. június 13-i döntőben.
Jelentkezés: 2025. március 14-ig.
Jelentkezés menete:
Jelentkezni a verseny online felületén lehet: www.kozosjovonk.hu
A jelentkezési lap kitöltésére a regisztrációt követően van lehetőség.
A verseny részletes leírása és az I. forduló kiírása a jelentkezők számára március 15-től elérhető a verseny online felületén! (www.kozosjovonk.hu)

Díjazás:
A díjak összesített értéke 1 300 000 forint.
I. helyezett: 500 000 Ft ösztöndíj
II. helyezett: 400 000 Ft ösztöndíj
III. helyezett: 300 000 Ft ösztöndíj
Különdíj: 100 000 Ft ösztöndíj
Egyéb fontos információik: Nevezési díj nincs!

 

Bővebb infromációk: https://kozosjovonk.hu/

 

 

(Forrás: Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola, borítókép: Pixabay)