Magyar-amerikai-osztrák együttműködés az ősi maradványok megőrzéséért

Az emberősök genetikáját vizsgáló kutatók számára egy csontváz legértékesebb része a koponyában, a halántékcsont sziklacsonti részében található. Ennek rendkívül tömör csontszerkezetében más csontokhoz képest nagyságrendileg több DNS őrződik meg. A sziklacsonti részből azonban ép koponya esetében csak több-kevesebb roncsolás árán lehet mintát venni.
Ezek a történeti korszakokból származó, jelentős tudományos és muzeológiai értékű leletek egyedülállók, így
a mintavevők és a gyűjtemények felelőssége, hogy a lehető legkisebb károsodást okozzák a csontokban.
„A mintavételezések során számos esetben szembesültünk az antropológiai és muzeológiai szempontból egyaránt súlyos dilemmával. Ezért nemzetközi partnereinkkel és magyar kollégáinkkal együttműködésben egy új módszert fejlesztettünk ki” – mondta Hajdu Tamás, a magyar kutatócsoport tagja.
A halántékcsont sziklacsonti része
(Forrás: PlosONE, Pinhasi és munkatársai 2015)
„Vizsgálataink során nemrégiben sikerült kimutatnunk, hogy nem csak a sziklacsonti részből, hanem a benne található három kisméretű hallócsontból, az üllőből, a kalapácsból és a kengyelből is jelentős mennyiségű archaikus DNS nyerhető ki”– mondta a kutató.
A nemrég megjelent tanulmányban összehasonlították a hallócsontokból kinyert örökítőanyag mennyiségét a sziklacsontból kinyert DNS-ével, amivel bizonyították a hallócsontok sziklacsonthoz hasonló felhasználhatóságát.
„Abban az esetben tehát, ha ezek a csontok megmaradtak – azaz az elmúlt évszázadok, vagy évezredek és a régészeti feltárás és tisztítás közben nem estek ki a külső hallójáraton és hallónyíláson keresztül –, a jövőben a
sziklacsont roncsolása, vagy kifúrása nélkül is kinyerhetővé válik az értékes ősi örökítőanyag az egykor élt emberek csontmaradványaiból,
ami tovább csökkenti a mintavétellel járó roncsolás mértékét” – tette hozzá Hajdu Tamás.