Magyar sikerek a Nemzetközi Junior Természettudományos Olimpián

A versenyt Indonézia alapította 2004-ben, Magyarország pedig azóta minden évben részt vesz rajta. A 16 évesnél fiatalabb korosztály számára meghirdetett nemzetközi megmérettetésen induló fiataloknak biológiából, kémiából és fizikából kell megmutatni elméleti és gyakorlati tudásukat, idén egy 52 országból érkező, 303 fős mezőnyben.
Az idei magyar csapat tagjai:
Ezüstérmes:
- Hetényi Lőrinc Attila (ELTE, Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium),
- Bense Tamás István (Eötvös József Gimnázium, Bp.),
- Milovecz Fruzsina Panka (Fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium)
Bronzérmes:
- Kiss Mihály (ELTE, Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium),
- Széll András (ELTE, Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium),
- Desics Panni (Fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium)
A csapat kísérőtanárai az ELTE, Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumból: Gyertyán Attila (fizika, matematika), Varga Bence (kémia) és Villányi Attila (kémia és biológia).
A válógatóba való bekerülés feltétele, hogy az induló diákok döntőbe jussanak valamelyik magyarországi korosztályi természettudományos versenyen. Gratulálunk a fiataloknak a kiváló eredményhez, és biztatjuk a tehetséges, természettudományokban jól képzett magyar diákokat a jövő évi versenyen való indulásra!