Mélytengeri fenevadak a Mecsekből

A középső-miocén badeni emeletének idején, körülbelül ~15.2-12.6 millió éve képződött tengeri üledékek előkelő helyet foglalnak el a Kárpát-medence geológiai kincsestárában. Magyarország nagy részét ekkortájt a Központi-Paratethys nevű beltenger foglalta el. Hazánkban számos badeni korú ősmaradvány-lelőhely ismert - például a Mecsekben, a Bakonyban és az Északi-középhegységben -, köztük nem egy olyan akad, mely igen gazdag porcoshalak kövületeiben.

A porcoshalak mindig is megkülönböztetett szereppel bírtak a tengeri gerincesek közt, melynek hátterében sokféleségük, egzotikusságuk és sokszor veszélyességük áll. A mélytengeri porcoshalak viszont egészen mások. Ezek nem emberevő szokásaikról híresek, sokkal inkább arról, hogy küllemük olyan, mintha egy tudományos-fantasztikus filmből szalajtották volna őket.

A kutatómunkában, melyet Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa vezetett, részt vett Kocsis László (Lausannei Egyetem, Svájc), Mohr Emőke (ELTE, Őslénytani Tanszék), Szabó Péter (Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai János Kutatóközpont) és Sebe Krisztina (Pécsi Tudományegyetem, Földtani és Meteorológiai Tanszék). A tanulmány a Papers in Palaeontology c. tudományos folyóiratban jelent meg. 

Összesen 38 porcoshal taxon maradványait azonosították a tekeresi leletanyagban, melyek közül 9 teljesen új volt a Központi-Paratethys badeni korú faunáira nézve.

A tekeresi porcoshal-fauna legizgalmasabb tagjai egyértelműen az ún. tömörfejűek. A munka néhány, Németh Tamás ősmaradványgyűjteményében levő fogmaradvánnyal kezdődött.

A maradványok az orfűi mesterséges tavak vidékéről, Tekeres mellől származtak.

A fogkövületek lelőhelyének felkeresését komoly gyűjtőutak követték, melynek összesen több mint félezer porcoshal-maradvány lett az eredménye. E maradványok jelentős része rendkívül kicsi, így fotózásukhoz pásztázó elektronmikroszkópot használtak a kutatók.

Tekeresi porcoshal-maradványok. A: kiméra állkapocs. B: világítócápa fog. C: tehéncápa fog. D: tüskéscápa fog. E: nyelőcápa fog. F: óriáscápa fog. G: fűrészescápa orrfog. H: nagy szemű cápa fog. I: tigriscápa fog. J: angyalcápa fog. K: homoki tigriscápa fog. L: makócápa fog. M: rókacápa fog. N: kutyacápa fog. O: hegyesorrú cápa fog. P: szirtcápa fog. Q: macskacápa fog. R: nagyszemű cápa fog. S: ördögrája fog. T: rájafog. U: rájafog. V: tüskésrája fog. W: sasrája fog. X: ördögrája fog. (forrás: Szabó és mtsai., 2022)

A ma élő tömörfejűek, másnéven kimérák kifejezetten mélytengeri állatok. Ezek a kevéssé ismert porcoshalak a tengeraljzat közelében élnek, itt keresgélik főleg puhatestűekből és más gerinctelenekből álló táplálékukat. Farokúszójuk elvékonyodik, mellúszóik és szemük nagy, a hátúszó pedig egy nagy tövist visel. „A porcoshalak közt egyedülálló módon rendelkeznek kopoltyúfedővel. A tekeresi kiméramaradványok állkapocselemek.

Hazánkból, sőt a Kárpát-medencéből eddig nem ismertük ezeknek a különleges, primitív porcoshalaknak semmilyen maradványát.

Hozzánk legközelebb az ausztriai Teiritzberg mellett kerültek elő kimérakövületek" – mondta a kutatás vezetője, Szabó Márton.  A felfedezés a Központi-Paratethys badeni üledékeire nézve is új.

A tekeresi porcoshal-faunában további mélytengeri taxonok is megjelentek: ilyenek a leletanyagban kimutatott tehéncápák, tüskéscápák, világítócápák, és egyes kutyacápák, melyek ma élő leszármazottai is a mélytengeri élőhelyek lakói.

"Napjainkban a mélytengeri élőhelyek mind közül a legrejtélyesebbek és egyben a legnehezebben elérhetőek is. Ezeken a helyeken speciális nyomás- és fényviszonyok uralkodnak, a tápanyagellátottság korlátozott. Az itt élő állatfajok gyakorlatilag elszigetelve fejlődtek, teljesen egyedi életközösségeket kialakítva. A 19. századig általánosan elterjedt nézet volt, hogy ezeken az élőhelyeken csak alig van élet, ám hála a rohamosan fejlődő kutatási módszereknek, mára már tudjuk, hogy ez egyáltalán nincs így" – tette hozzá Szabó Márton.

Ma élő kiméra (Chimaera monstrosa) Fotó: Andy Murch.

A tekeresi faunában egyebek mellett megjelennek még a homoki tigriscápák, a makócápák, a tigriscápák, a rókacápák, az óriáscápák, a macskacápák, a sasráják, a tüskésráják és a manták is.

A feltárt leletanyag egy másik különlegessége abban rejlik, hogy minden jel szerint egy vízalatti csuszamlás sodorta egy helyre maradványokat.

Erre egyrészt abból lehet következtetni, hogy az azonosított porcoshalak közt vannak sekélyvízi, nyíltvízi és mélytengeri életmódhoz alkalmazkodott formák is, vagyis a faunaelemek élőhelyigénye nem egységes. A víz alatti csuszamlás másik jele lehet a sekélyebb élőhelyeken élt taxonok maradványainak rossz, míg a mélyvízi és nyílttengeri taxonok maradványainak rendkívül jó állapota. Egy, a sekélyebb vízből induló csuszamlás összegyűjthette és magával sodorhatta az itteni állatok maradványait, és mire az üledék a mélyvízi közegben lerakódott, ezek a maradványok erősen megkoptak, vagy eltörtek. Az eleve a mélytengeri élőhelyen az üledékbe kerülő maradványok nem estek át ezen a folyamaton, ennek lehet köszönhető kiváló állapotuk.

Ismeretes, hogy a Mecsekben több más lelőhely is csodálatos porcoshal-kövületekkel bír, így a kutatók e lelőhelyek mentén folytatják tovább a kutatásokat újabb különlegességeket keresve.