Milyen összefüggés van a a memória és a bélmikrobióta összetétele között?

Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a belünkben élő baktériumok közössége, a bélmikrobióta, életünk milyen sok területére kihat. A bélben élő baktériumok számos olyan anyagot termelnek, amik befolyásolhatják az anyagcserét, összefüggésben lehetnek az elhízással, cukorbetegséggel, egyes ráktípusokkal, sőt az agy működésével is. Az autizmustól az Alzheimer-kórig számos, az idegrendszer megváltozott működése miatt kialakuló állapot esetében találtak valamilyen eltérést a bél baktériumközösségében.
Az ELTE Etológia és Mikrobiológiai Tanszék munkatársai azt vizsgálták meg, hogy
családi kutyák esetében kimutatható-e összefüggés a memória és a bélmikrobióta összetétele között.
„Mivel viszonylag kevés, 29 kutya vett részt a kutatásban, ezért kezdeti, útkereső vizsgálatnak tekintjük a munkánkat. Nem minden esetben lehet rávenni a viselkedési tesztekre érkező négylábúakat, hogy éppen a két teszt közötti szünetben végezzék el a dolgukat. Sikerült azonban kidolgoznunk egy új módszertant, amivel családi kutyák is vizsgálhatók, és olyan baktériumcsoportokkal találtunk összefüggést, amiket embereknél is leírtak.” – mondta el Kubinyi Enikő, a kutatás vezetője.
A Fusobacteria törzsbe tartozó baktériumok elszaporodása embereknél számos kórképpel, például irritábilis bél szindrómával, vastagbélrákkal jár együtt. Ragadozóknál azonban több kutatás is kedvező hatásúnak találta a törzs tagjainak jelenlétét. Ezt a jelenlegi vizsgálat is megerősítette, mivel
a fiatalabb kutyáknál nagyobb arányban (kb. 30%-ban) fordultak elő Fusobacteria baktériumok, mint az öregebbeknél.
A kutyák és az emberek azonban hasonlítottak az Actinobacteria törzs és a kognitív képességek kapcsolatát tekintve. A kutyák részt vettek egy memóriatesztben, ahol a többet hibázó kutyák székletében arányaiban több Actinobacteriát találtak. „Ez azért izgalmas, mert a rossz memóriájú, Alzheimer-kórban szenvedő embereknél is elszaporodik az Actinobacteria” – emeli ki a párhuzamot Sándor Sára, genetikus.
Felföldi Tamás mikrobiológus általában természetes vizekben élő baktériumközösségeket kutat, ezért számára is új terep a kutyák bélmikrobiótájának tanulmányozása. „Nagyon hasonló módszereket használtunk a baktériumok azonosítására, mint például a balatoni mintáknál. Ezután az etológusok vetették össze a taxonok gyakoriságát a kutyák korával és memóriateljesítményével.”
Kubinyi Enikő szerint „a felfedezéseink további igazolása nagyon fontos abból a szempontból, hogy eldönthető legyen,
mennyire jó modellje a kutya a humán “bélflóra” változásainak.
De az állatorvostudomány és a kutyagazdák számára is hasznos lehet, ha kiderül, hogy egyes baktériumok adagolásával késleltethető az öregedés, vagyis az öregedéssel együtt járó kedvezőtlen jelenségeket mérsékelhetjük.”