Nemzetközi mikrobiológiai konferenciát szervezett az ELTE

A konferencia kezdőnapján egy karrier tanácsadási workshop zajlott fiatal kutatók számára az ELTE lágymányosi kampuszán, míg a további két nap tudományos programjai a Magyar Tudományos Akadémia székházában kerültek megrendezésre. A lebonyolításban főszervezőként az ELTE TTK Biológiai Intézet és az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet Mikrobiális Ökológiai Kutatócsoportjának munkatársai vettek részt.
A konferencia szervezői és résztvevői a Magyar Tudományos Akadémián.
A konferencia a környezeti mikrobiológia különböző területeit ölelte fel, mint a szárazföldi és vízi rendszerek működése, kapcsolatok mikrobák és más élőlények között, alkalmazott kutatások, a mikrovilág széles spektrumát átfogva a baktériumoktól a gombákig és egysejtű eukariótákig. Az esemény lehetőséget adott arra, hogy számos fiatal kutató bemutathassa munkáját, illetve kapcsolatokat építhessenek. Zárásként a résztvevők különböző túrákon vehettek részt, amelyek során megismerhették a pusztai vagy épp’ a budai termálkarszt rendszer extrém élőhelyeit és ezek mikrobális vonatkozásait.
A konferencia fő szponzora és védnöke az International Society for Microbial Ecology (ISME) volt, az esemény a Magyar Tudományos Akadémia, az Ökológiai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint ipari partnerek és cégek támogatásával valósult meg.