Országos Urbanisztikai Konferencia a Debreceni Egyetem Műszaki Karán

A konferencia idei témája Újraiparosodó városaink, melyet több plenáris előadás és számos szekcióelőadás keretében járnak körül. A konferencián plenáris előadást tart Papp László, Debrecen Polgármestere, Dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja, valamint Dr. Lux Gábor, Közgazdaság- És Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa.
A konferencia az ipari nagyvállalatok hazánk városaira – és azok térségeire – gyakorolt hatását vizsgálja. A kétnapos konferencia plenáris, valamint szekcióelőadásai többek között arra keresik a választ, hogy milyen hatással vannak az ipari nagyvállalatok hazánk városaira, milyen változásokat indukál jelenlétük a város társadalmi, gazdasági, környezeti szférájában. Hat szekciónkban hangsúlyosan fogják vizsgálni a hazai és nemzetközi nagyvállalatok szerepét a városfejlődésben, hatásukat a helyi önkormányzatok és intézmények működésére, az oktatásra, valamint a helyi döntéshozatalra.
Kitérnek majd a rendszerváltás ipari válságából levonható tanulságokra, hogy milyen lenyomatokat hagyott és hagy az ipari tevékenység hazánk településein, hogy milyen változásokat indukálnak a korábbiakhoz képest az újfajta technológiák – az ipar 4.0 –, valamint, hogy ebből adódóan milyen új kihívásokkal kell szembenézniük a városoknak az „újraiparosodás” során.
A városban megjelenő ipari nagyvállalatok befolyása, valamint a város fejlődésének hatásai nem állnak meg annak határain belül: a Magyar Regionális Tudományi Társaság szekciójában azt vizsgálják, hogy az „újraiparosodó” városban kialakuló társadalmi, gazdasági fejlődési folyamatok, konfliktusok, esetleg problémák miként képződnek le a város agglomerációs, tágabb térségében, régiójában.
A konferencia szakmai partnere a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz, Geoökonómia És Fenntartható Fejlődés Tanszék
A konferencia tervezett szekciói:
- Angol nyelvű szekció a V4-országok részvételével
- MRTT - A városok újraiparosodásának területi hatásai
- Nagyvállalatok és a város
- Újraiparosodás: összeomlás, újrakezdés, kitettség
- Az iparvállalatok és az önkormányzatok együttműködése
- A városok átalakulására ható új ipari technológiák
- A területi- és városfejlesztés kihívásai
A regisztráció elindult! Vásárold meg szeptember 20-ig kedvezményes áron jegyed az év legrangosabb urbanisztikai konferenciájára!
A MUT tagjainak, valamint az MRTT (Magyar Regionális Tudományi Társaság) tagjainak - 15.000 Ft (szeptember 20. után és a helyszínen 20.000 Ft)
Teljes ár - 20.000 Ft (szeptember 20. után és a helyszínen 25.000 Ft)
Az esemény Facebook-oldala: https://fb.me/e/1dXVUAAcw
További információ: https://bit.ly/3zYAaSS