Tudományos kutatás otthonról, kisgyermekkel a világjárványban

2021.07.21.
Tudományos kutatás otthonról, kisgyermekkel a világjárványban
A Nature folyóirat a napokban jelentetett meg egy tanulmányt arról, hogy a kisgyermekes vagy más gondozási feladatot ellátó fiatal kutatók milyen nehézségekkel szembesültek munkájuk végzése során a koronavírus-járvány időszakában. A publikációban társszerzőként Solymosi Katalin, az ELTE Növényszervezettani Tanszékének munkatársa is részt vett.

A tanulmány alapjául szolgáló felmérést a Young Academy of Europe (YAE) nevű nemzetközi szervezet kezdeményezte, a kérdőív összeállításához tanácsaikkal a magyarországi Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) tagjai – köztük Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszék tudományos munkatársa, aki Solymosi Katalinhoz hasonlóan szintén a YAE-nak is a tagja, Neumann Eszter és Lengyel Balázs – is hozzájárultak. A felmérés alapötletét az a 2020 áprilisában a magyarországi Fiatal Kutatók Akadémiája által megjelentetett nyilatkozat adta, amely

a döntéshozók figyelmét a fiatal kutatók problémáira és az őket támogató intézkedések szükségességére kívánta ráirányítani.

A világjárvány szinte minden országot és társadalmi réteget rendkívül súlyos következményekkel sújtott, és az otthoni gyermekfelügyelet és tanulás minden kisgyermekes családban hasonló nehézségeket okozott. Ugyanakkor a kérdőív készítői fontosnak tartották részletesen megvizsgálni a fiatal kutatói réteg élethelyzetéből fakadó, kevésbé nyilvánvaló és speciális problémákat.

A 2020 júniusa és októbere között végzett kérdőíves felmérésre számos európai országból, összesen 151, különböző szakterületen dolgozó kutatótól érkeztek válaszok. A felmérés egyik különlegessége, hogy a válaszadók mintegy harmada magyarországi kutató volt. Másik specialitása, hogy a válaszadók nem teljesen pályakezdők, hanem többségük valamelyik Fiatal Kutatói Akadémia tagja, ami egyben azt is jelenti, hogy tudományosan nemzetközileg is elismert, önálló csoportvezető. Fontos megjegyezni, hogy a kutatói karrierpálya és a hosszútávú sikeresség szempontjából a kisgyermekes kutatónők számára ez az időszak világjárvány nélkül is egy kihívásokkal teli periódust jelent.

Több más felméréshez hasonlóan a kérdőív és a tanulmány készítői kimutatták, hogy a családos kutatók, elsősorban a kisgyermekes kutatónők tudományos előrehaladását komolyan lassította az óvodák és iskolák bezárása, az egésznapos otthoni gyermekfelügyelet, az iskolás gyermekek tanulásával és a háztartással kapcsolatban rájuk háruló többletmunka. Az egyetemi oktatóktól a digitális átállás és tananyagkészítés is nagy többlet energiabefektetést igényelt.

„Úgy éreztem, hogy rendkívüli hátrányba kerültem. A gyerekeim 3 és 5 évesek, és állandó odafigyelést igényelnek. A férjem kulcsfontosságú pozíciójú dolgozó, nekem pedig csak néhány órám marad naponta a munkámra, elsősorban a tanításra, a kutatással viszont semmit sem haladok előre”- írta egy válaszadó.

A hagyományosan nőkre háruló többletterhet még súlyosbította a fokozott stressz és a nagyobb kialvatlanság.

Ezeket az általánosan észlelt nehézségeket természetesen árnyalják bizonyos helyzetbéli különbségek. Voltak, akik pozitívan értékelték, hogy kevesebb értekezleten kellett jelen lenniük, rugalmasabb lett a munkaidejük, megspórolták az utazással töltött időt, és kevesebb adminisztrációt kellett végezniük. Az online webináriumoknak és rendezvényeknek köszönhetően könnyebbé és megfizethetőbbé vált a részvétel egyes távoli konferenciákon.

Ezeket a pozitív változásokat nagyon fontos lenne a járványidőszakot követően is megőrizni.

Markáns hátrányba kerültek viszont az elméleti tudományterületeken dolgozókkal szemben azon diszciplínák művelői, akiknek a munkájához elengedhetetlenül szükségesek a laboratóriumi körülmények vagy nagyműszerek, külföldi tanulmányutak, esetleg könyvtárak vagy gyűjtemények. Ugyanakkor egyesek megnövekedett tudományos produktivitásról számoltak be, más gyermektelen kutatók viszont arra panaszkodtak, hogy helyzetükből fakadóan az iskolabezárások alatt rájuk hárult a kisgyermekes kollégák oktatási vagy kutatási feladata is, többlet stresszt és munkát zúdítva rájuk.

A válaszadók véleményei megerősítik, hogy nagy szükség van támogató intézkedésekre és ezek nyilvános meghirdetésére.

Ugyanakkor az árnyalt, szinte egyéni helyzetenként eltérő problémákra nem elegendő az egységesen nyújtott segítség vagy megoldás. A differenciálatlan támogató intézkedések (mindenkinek gyakorlatilag megkülönböztetés nélkül járó határidő-hosszabbítások, a pályázati korhatárok egységes megemelése stb.) sajnos sok esetben csak tovább növelik a tudományban jelenlévő esélyegyenlőtlenségeket, hiszen azokat „büntetik” mások javára, akik például nem tudnak otthonról kísérleti, laboratóriumi munkát végezni. A tanulmány a támogatás gondos és személyre szabott – noha nyilván sokkal munkaigényesebb – változatait tartja kívánatosnak és szükségesnek.

Fontos megjegyezni, hogy sok probléma a járványhelyzet előtt is jelen volt már a tudományban, a pandémia és lezárások azonban felerősíthették ezeket, például a kisgyermekes kutatók nehézségeit. Ugyanakkor a járványidőszakban talán több kisgyermeket nevelő férfi kolléga is jobban szembesülhetett azzal, hogy a gyermekgondozási időszak alatt nem egyszerű tudományosan aktívnak maradni, ami talán elindíthat pozitív változásokat a kisgyermekes kutatók támogatásában és a tudományértékelésben is.

Felmerülhet a kérdés, hogy ezek a problémák vajon nem csak egy szűk kutatói réteget érintenek-e. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy a kutatói, kutatásfejlesztési és innovációs szféra több területén a képzett munkaerőből hiány tapasztalható, ezért sem elhanyagolható, hogy a felsőoktatásban tanuló diákok kicsit több mint a felét kitevő nőket támogatjuk-e abban, hogy hosszútávon is a pályájukon maradhassanak, és ott akár a társadalom vagy emberiség javára is maradandót alkothassanak.