XX. Közös Jövőnk Környezetvédelmi Verseny

2022.01.11.
XX. Közös Jövőnk Környezetvédelmi Verseny
Megnyílt a jelentkezési felület a XX. Közös Jövőnk Kárpát-medencei Környezetvédelmi Versenyre! 

A Közös Jövőnk Környezetvédelmi versenyt 2002-ben hozták létre azzal a szándékkal, hogy egy akkor még a közoktatásban kevésbé megjelent témát, a környezetvédelmet közelebb hozzák a fiatalokhoz. A verseny kijelölt témaköreiben igyekszik a klímaváltozás tématerületének minél szélesebb spektrumát felölni, több oldalról közelíteni, ezzel is innovatív, problémamegoldó gondolkodásra ösztönözni a versenyzőket.

A rendezvény fővédnöke: Dr. Áder János köztársasági elnök

A korábbi évekhez hasonlóan 3 korcsoport számára került meghirdetésre a verseny. Általános és középiskolások csapatban versenyezhetnek, míg az egyetemisták egyéni munkában mérhetik össze a tudásukat. Az 1. korcsoportba tartozó általános iskolás diákok az első, illetve a második forduló alkalmával egy-egy online feladatsort kell kitölteniük, majd a harmadik fordulóban egy írásbeli feladatlap kitöltését követően szóban is számot kell adni a tudásukról. A 2. korcsoportba tartozó középiskolás diákok a 3 megadott témakör közül kell egyet kiválasztaniuk és munkavázlatot készíteniük. A 2. fordulóba jutott csapatoknak ezt a témakört kell bővebben kidolgozniuk, majd a harmadik fordulóban szóban is be kell mutatniuk a kidolgozott munkájukat.  Az első két korcsoport esetén a csapatok 2-4 főből állhatnak! 

A 3. korcsoportba tartozó egyetemi hallgatók egyénileg versenyeznek. Az első forduló alkalmával a meghirdetett 5 környezetvédelmi téma közül kell egyet kiválasztaniuk, melyből egy vázlatot kell készíteni. A második fordulóba jutott hallgatóknak lehetőségük lesz a választott téma bővebb kidolgozására, melyet a döntőben szóban is be kell mutatniuk a szakmai zsűri előtt.

A döntőbe jutottak értékes pénzbeli és értékes tárgybeli jutalomra számíthatnak!

Jelentkezési határidő: 2022. január 28. éjfél.

A részletes versenykiírás és a jelentkezési felület elérhető a verseny honlapján.