Biokémia 50
Biokémia 50
„You are as good as your proteins” (Szent-Györgyi András)
A Biokémiai Tanszék 1968-ban, azaz 50 évvel ezelőtt jött létre a Természettudományi Karon belül. A jubileum alkalmából a tanszék munkatársai augusztus 29-én a Lágymányosi Campuson "50 éves az ELTE Biokémiai Tanszék: Az izomfehérjéktől és szerin-protázoktól a biomarker-kutatásig és gyógyszerfejlesztésig" címmel rendeztek nagy érdeklődésre számot tartó ünnepi összejövetelt. A rendezvényen megjelent Borhy László rektor úr, köszöntőt mondott Buday László a Magyar Biokémiai Egyesület elnöke, jelen volt a társegyetemek és a ELTE TTK sok egyetemi tanára, és sokan a tanszék volt munkatársai, diákjai, doktoranduszai és együttműködő partnerei közül.
A tanszék múltját és jelenét a jelenlegi tanszékvezető, Nyitray László egyetemi tanár foglalta össze "50 év Szent-Györgyi Albert nyomdokai" címen, míg a "kívülállók" nevében Závodszky Péter az ELTE emeritus professzora, az MTA Biológiai Osztály és az MTA Enzimológiai Intézet volt elnöke emlékezett "50 év, amire jó emlékezni" címmel. A visszaemlékezéseket követően Maria Jolanta Redowicz, a varsói Nencki Kísérleti Biológiai Kutatóintézet professzor asszonya az intézetük 100 éves évfordulója alkalmából a két intézet közötti hosszú távú együttműködés elismeréseként az ELTE Biokémiai Tanszék részére Emlékérmet és oklevelet adott át. A program második felében a tanszék munkatársai számoltak be magas színvonalú alap- és alkalmazott kutatási eredményeikről, majd a programot a Piramis aulában fogadás zárta.
Az 50 évet általában két emberöltőnyi időnek tekintik, a tanszékünk életében én mégis a harmadik „öltőt” képviselem. Alapító professzorunk, Bíró Endre és az őt követő Gráf László két-két évtizedig álltak a tanszék élén. Jómagam 2007 óta vagyok tanszékvezető. Az irodalmi nyelvben először Arany János által használt szép „emberöltő” szavunk valahol a varrás öltéseiből származik, s az egymásba öltődő nemzedékek szakadatlan sorára utal. S ha már ezzel a kifejezéssel, a generációk, az emberöltők egymásba fonódásával indítottam az évfordulós köszöntőmet, hadd magyarázzam meg már az elején a talán kihívónak tetsző címet.
Miért is gondolom úgy, hogy a Biokémiai Tanszék kutatóiként az elmúlt 50 évben a kétségkívül legnagyobb magyar biokémikus, Szent-Györgyi Albert nyomdokain jártunk? Az ok leginkább Bíró Endre személyében rejlik, valamint a kutatási témáinkra és arra a tudományos ars poeticára is vonatkozik, amelyet Szent-Györgyi Albert honosított meg hazánkban. Ez utóbbi egyrészt a „nyitott laboratórium” szemléletet jelentette, azt a demokratikus szellemet, ami nyilvánvalóan hozzájárult a Szent-Györgyi csoport híres szegedi eredményeihez. Másrészt azt a hozzáállást a fiatalokhoz, az oktatáshoz, a következő kutatói generációkhoz (az „emberöltőkhöz”), ami a jövőre nézve a szigorúan vett tudományos eredményei mellett a Szent-Györgyi iskola talán legfontosabb továbbviendő öröksége volt.
Bíró Endre 1941-ben szerzett diplomát a szegedi (akkori nevén Horthy Miklós) Tudományegyetemen fizika-kémia tanári szakon. A háború poklából, munkaszolgálatból hazatérve 1945 tavaszán egy újsághirdetés alapján jelentkezett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Fakultásán Szent-Györgyi Albert vezetésével éppen akkor megalakuló Biokémiai Tanszékre.
Felvételt nyert, s mielőtt a csoport tagjainak zöme 1947 végére a rosszra forduló politikai légkör miatt Szent-Györgyi Albert aktív közreműködésével elhagyta az országot, Bíró Endre magába szívta a már említett kutatási mentalitást. Sőt, komoly szakmai eredményt is elért azzal a Szent-György Andrással együtt, akiről a későbbiekben még írni fogok (s akitől a mottóul választott mondás származik). Az időközben Eötvös Loránd nevét felvett Tudományegyetem (amelyből a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 1951-ben kivált) Bíró Endrét 1953-ban felkérte egy „Állatbiokémia Tanszék” megalakítására a Természettudományi Karon. A tervekből csak egy Biokémiai csoport lett a Származás és Örökléstani Tanszéken belül, s másfél évtizedet kellett várni, amíg végül 1968-ban megalakult a most 50 éves Biokémiai Tanszék. Bíró prof (ahogy mi, munkatársai hívtuk őt, míg barátainak „Zebi” volt) kimagasló emberi kvalitásairól, a tanszék megalakításának történetéről, az alapítókról és az első 20 év eseményeiről az ünnepi kiadványban Jancsó Ágnes volt kolléganőmmel közösen jegyzett angol nyelvű életrajzi cikkünkből tájékozódhat az olvasó.
Ez volt a Biokémiai Tanszék Bíró-korszaka, az izomfehérjék, a miozin és az aktin kutatásának időszaka. Ezen a témán dolgozott a tanszék összes munkatársa, s nyugodt szívvel állíthatom, hogy világszínvonalon, egy jottányit sem elmaradva a világ bármely táján ugyanezen a témán dolgozó kutatóktól. Bíró Endre saját kutatási eredményei közül a miozin alfahelikális szerkezetű „rúd régiójával” kapcsolatos eredményeit emelem ki, amelyről az izomfehérje-kutatás történetének egyik legjelentősebb, „The Mechanism of Muscle Contraction” címmel a Cold Spring Harbor szimpózium sorozat keretében 1972-ben megtartott konferencián számolt be, amelyet James Watson nyitott meg, s a díszelőadója Szent-Györgyi Albert volt.
Hadd nevezzem meg az indulás szemtanúit és a Bíró-iskola képviselőit, akik részben még ma is a körünkben vannak, röviden megemlítve azt is, hogy mivel kerültek be „másodgenerációs” Szent-Györgyi Albert utódként az izombiokémia történetének annaleseibe.
Mühlrád András volt Bíró prof jobbkeze, aki a ’70-es évek elején Izraelbe távozott, de még ma is, nyugdíjasan, aktív izomfehérje-kutató. Elsősorban az aktin szerkezet-funkció kutatása terén ért el figyelemreméltó eredményeket (150 publikációval). Korábban gyakran járt vissza a tanszékre, s reménykedünk, hogy a mostani ünneplésünkön is jelen lesz.
Bálint Miklós a miozinmolekula „funkcionális anatómiájának” feltárásával szerzett magának szakmai hírnevet (25 cikk fűződik a nevéhez erről a területről), de legtöbbet az a sok száz biológus hallgató köszönhet neki (beleértve a jelenlegi tanszékvezetőt is), akikkel lelkes és naprakész előadásaival egy életre megszerettette a biokémiát és molekuláris biológiát, s belénk plántálta a Szent-Györgyi-féle kutatási szellemet (amit ő maga értelemszerűen Bíró Endrétől tanult meg). Ezeken a sorokon keresztül köszöntöm Bálint tanár urat 80. születésnapja alkalmából, amit idén nyugdíjasként, egészségben ünnepelhetett!
Hegyi György örökifjú emeritus professzorként, túl a 75. évén ma is aktív kutatója a tanszéknek, oktat is, nem is beszélve a „tanszék örökös főszakácsa” címétől (maradjon is még így soká!). Az ő szerepe a tanszéken a kezdetektől a műszerek felügyelete, nem egyszer megújítása, javítása, karbantartása volt, nem kis hozzáértéssel (ld. még a Bíró fejezetben leírtakat is). Ha bárkinek, bármikor ilyen irányú segítségre volt és van szükség, „Gyuri bácsi” (ahogy diákjaink kedveskedve hívják) jön és megoldja a problémát. Szakmai eredményei közül a korai időkből az aktin hisztidin-40 oldalláncának szelektív módosítását és az aktin az aktin ATP-kötőhelyének biokémiai módszerekkel történő azonosítását emelem ki.
Hegyi Gyuri az említett eredményt egy, az alapítás körül a tanszékhez kerülő vegyész végzettségű kollégánkkal, Szilágyi Lászlóval együtt érte el. Szilágyi Laci a „tanszék esze” volt mindig, aki például a legkacifántosabb miozin kinetikai elméletet is sokkal hamarabb megértette, mint mi, többiek. Szilágyi tanár úr nyugdíjasként is nagyon komoly oktatási segítséget nyújt a tanszék számára. Egy izgalmas szakmai eredménye, már a Gráf-korszakból, hogy egy humán tripszinogén kódoló régiójában egy nem kanonikus start kodont azonosított. Az alapítók között volt a 2009-ben elhunyt Fábián Ferenc is, aki többek között a miozin ATP-áz aktivitás részleteit vizsgálta, s aki 1983-tól az akkori nevén Gödöllői Agrártudományi Egyetem Biokémiai Tanszékét erősítette oktatóként nyugdíjba vonulásáig.
Végül az alapítók között volt egy pipázó, a lelkes és szisztematikus kutatás mellett remek novellákat író fiatal vegyész szaklaboros (ld. egyik írását a kiadványunkban), Gráf László, a tanszék majdani második „öltője”, aki Bíró prof tanítványaként a miozin rúd limitált proteolízisével foglalkozott (ugyanazon témával, amivel majd a harmadik tanszékvezető is kezdi a pályáját, Bálint Miklós tanítványaként, másfél évtizeddel később).
A Bíró Endre-iskola tehetséges kutatóiként megemlítem azokat a kollégákat, akiket Bíró Endre visszavonulását követően külföldre vetett a sors. Ajtai Katalin 1988-tól a Mayo Klinikán (Rochester, USA) folytatta izomfehérje kutatásait, együttműködve többek között Mühlrad Andrással is. Pintér Katalin a ’80-as évek végétől az Oxfordi Egyetem kutatója lett. Jancsó Ágnes szintén a ’80-as évek végétől az Egyesült Államokban dolgozott (többek között Szent-Györgyi András munkacsoportjában, a ’90-es évek elején, együttműködve a jelenlegi tanszékvezetővel is). Mócz Gábor a ’80-as évek első felében hagyta el az országot, s jelenleg a Honolului Egyetem professzora (és fluoreszcens fehérjékkel foglalkozik).
Bíró Endre a tanszékvezetői stafétát Gráf Lászlónak 1986-ban adta át egy „házibulin”, Ajtai Katalin lakásán (ld. a mellékelt fotón), s ezzel kezdetét vette a Biokémiai Tanszék Gráf-korszaka. Ezt a korszakot a továbbélő izomkutatás mellett a szerinproteázok és inhibitorainak kutatása fémjelezte. Ezen túlmenően, nagyrészt Gráf László jóvoltából lépett szintet kutatásmódszertan tekintetében a tanszék, azáltal, hogy Kaliforniából (a UCSF-ről, ahol William Rutter csoportjában dolgozott) hazahozta és Magyarországon a fehérjekutatásban elsőként csatasorba is állította a géntechnológia fegyvertárát. Ez igen komoly teljesítmény volt, s a tanszék akkori szinte teljes gárdája az új módszerek bűvöletében élve saját kezűleg járult hozzá a kollektív sikerhez. Erről a hőskorról a Biokémia folyóiratban Szilágyi László tollából jelent meg élvezetes beszámoló (Biokémia 36/2, 77).
A ELTE TTK Biokémia Tanszék jubileuma
A ELTE TTK Biokémia Tanszék jubileuma
Nagy András a tanszék volt munkatársa, Kanadában dolgozó világhírú őssejtkutató.
Nagy András a tanszék volt munkatársa, Kanadában dolgozó világhírú őssejtkutató.
0
/
0
0
/
0