Hogyan hat a koronavírus elleni új magyar gyógyszer?

2020.03.24.
Hogyan hat a koronavírus elleni új magyar gyógyszer?
A vírust semlegesíti, a megfertőződött sejteket pedig az immunrendszerhez hasonlóan elpusztítja majd a kutatók reményei szerint az új koronavírus elleni magyar fejlesztésű gyógyszer, amely néhány hétig megelőző védelmet is nyújthat. A szerről Dr. Kacskovics Imre dékán, a konzorcium ötletgazdája, az ELTE TTK Immunológiai Tanszékének vezetője beszélt.

A kétkomponensű, fehérjealapú készítményen már gőzerővel dolgozik az erre a célra létrehozott konzorcium, hogy a vírusellenes szert az országon belül elő lehessen állítani. Az ITM által támogatott kutatócsoport hamarosan izolálni fogja a hazai betegekben megjelent vírust. Ezzel azonosítani lehet a kialakult klasztereket, a járvány gócpontjait illetve az ezek közt létrejövő terjedési láncokat.

Dr. Kacskovics Imre dékán a gyógyszerfejlesztésről

"Örömmel számolok be arról, hogy az első virtuális konzorciális megbeszélést most fejeztük be, és jelentős előrelépéseket tettünk a témában. Felállítottunk külön az ELTE-n egy csoportot, amely a koronavírus izolációjának és a gyógyszer kifejlesztésének kérdéskörével foglalkozik. Ennek a csoportnak a tagja az ELTE TTK Biológiai Intézetének szakemberei közül dr. Müller Viktor az Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékről, dr. Varga Máté a Genetika Tanszékről, dr. Józsi Mihály és dr. Hegedűs Krisztina, velem együtt az Immunológiai Tanszékről" - mondta Kacskovics Imre. 
"Folyamatosan tanulmányozzuk a rendelkezésre álló szakirodalmat, a vakcina- és gyógyszerfejlesztési publikációkat. Az ELTE-n laboratóriumi vizsgálatokat is folytatni fogunk. A Pécsi Tudományegyetemen dr. Jakab Ferenc és mintegy 11 kollégája dolgozik jelenleg ezen a projekten, támogatva a mi munkánkat.
A vírus izolációja megtörtént, most a következő lépés a funkciós fehérje előállítása, amelyet a Richter végez. A szintetikus DNS-t már megrendelték, előreláthatóan 2-3 héten belül az országban lesz. Az ImmunoGenes hasonlóképpen aktív, megrendelte a génmódosított állatok előállításához szükséges konstrukciókat. A cél, hogy minél gyorsabban előre tudjunk lépni."

Dr. Kacskovics Imre a Portfolionak adott interjújában elmondta: olyan gyógyszer létrehozása a cél, amely semlegesíti a szervezetbe került vírust és a remények szerint azokat a sejteket is elpusztítja, amelyeket a kórokozó megfertőzött. 

Az ötletadó ELTE elméleti és gyakorlati immunológiai, virológia és biotechnológiai szakértelmével járul hozzá a projekt sikeréhez.

A koronavírus terjedéséről, hatásmechanizmusáról, a betegség lefolyásáról már most nagyon sok információ áll rendelkezésre. Az ACE2-Fc fúziós fehérjéről keveset tudunk, de minden bizonnyal sok publikáció fog erről a molekuláról beszámolni. Szintén jelentős azoknak az erőfeszítéseknek a száma, amelyek hasonló, vagy más terápiás eljárásokon dolgoznak a koronavírus fertőzés megelőzésére és a kialakult betegség kezelésére.

Az ELTE szakértői a már meglévő és újonnan megjelenő információkat folyamatosan monitorozzák és elemzik, a konzorcium gyakorlati szakemberei számára folyamatosan értékelik a kialakult helyzetet. Fontos szerepük lesz az is, hogy a projekt kapcsán megjelenő problémákra megoldási javaslatokat keressenek és tegyenek.

A Richter a konzorciumon belül, a terápiás fehérje technológiai eljárását dolgozza ki és gyártóhelyet biztosít a későbbi gyógyszernek, továbbá a gyógyszerfejlesztési tapasztalatával támogatja a konzorciumot a fejlesztési fázisokban.


Fotó: Kurucz Árpád

A hazai egyetemek közül a PTE Szentágothai János Kutatóközpontja rendelkezik egyedül olyan 3-as illetve 4-es biológiai biztonsági szintű virológiai kutatólaboratóriummal, amely képes a legmagasabb fertőzőképességű vírusokkal is dolgozni. A jelenlegi projektben ők tesztelik az elkészült biologikum hatékonyságát mind in vitro szövettenyészetekben, mind pedig in vivo állatkísérletekben.

Az ImmunoGenes nemzetközi színvonalon fejleszt génmódosított állatokat és antitesteket. A projekt kapcsán olyan génmódosított egereket és nyulakat állít majd elő, amelyek

az emberi ACE2 receptort fejezik ki, és ezáltal vizsgálható bennük a SARS-CoV-2 fertőzés, illetve a fertőzés megakadályozása a Richter által kifejlesztett és megtermelt ACE2-Fc fúziós fehérjével.

Ezek az állatmodellek nélkülözhetetlenek a gyógyszer törzskönyvezéséhez, ill. a preklinikai vizsgálatokhoz. A várható eredményekkel kapcsolatban Kacskovics professzor elmondta: szeretnénk, ha a klinikai vizsgálatok körülbelül 18 hónap múlva elkezdődnének, de addig nagyon sok buktatót kell legyőznünk.
 

A teljes interjú Dr. Kacskovics Imrével a gyógyszer kifejlesztéséről a Portfolio oldalán olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Forrás: portfolio.hu és magyarnemzet.hu
Borítókép: Kurucz Árpád