Szuperbaktériummal a rákgyógyításért
Hallgatóink tumorterápiás fejlesztése hazánk legnagyobb ipari és innovációs szervezeteinek asztalán
Az ELTE TTK biotechnológia mesterszakos hallgatóinak tumorterápiás projektje arany minősítést kapott a világ legrangosabb biotechnológiai versenyén, az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) által alapított iGEM - International Genetically Engineered Machine versenyen. A fejlesztés eredményei a külföldi befektetők mellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) figyelmét is felkeltette. A hallgatói csapatnak 2022. december 8-án lehetősége volt személyesen is bemutatni eredményeit Dr. Szabó Istvánnak, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettesének. A találkozón jelen volt Dr. Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Kar dékánja, az ELTE-BME közös gyógyszer-biotechnológiai mesterszak szakfelelőse, valamint a projekt fő támogatója, a Richter Gedeon Nyrt. képviseletében Ifj. Dr. Bogsch Erik, a Richter Biotechnológiai Üzletág igazgatója is.
Balról jobbra: Ifj. Dr. Bogsch Erik, a Richter Biotechnológiai Üzletág igazgatója, Dr. Szabó István, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese és Kacskovics Imre, az ELTE TTK dékánja.
Hazánk befolyásos kutatási és innovációs szakemberei előtt a 9 mesterszakos hallgatóból álló ELTE iGEM csapat részletesen beszámolhatott az általuk fejlesztett, NanoBlade nevet viselő tumorterápiás készítmény működési mechanizmusáról, valamint a nemzetközi versenyen való kiemelkedő szereplésükről.
Dr. Szabó István, az NKFIH elnökhelyettese kifejezte bizalmát arra vonatkozóan, hogy a hallgatók ötlete fontos kutatási projektté fejlődhet.
„Ez egy értékes siker, amelyre lehet építeni” – mondta Dr. Szabó István.
Az NKFIH elnökhelyettese és a hallgatók között nemcsak a NanoBlade projektről folyt a párbeszéd, de Dr. Szabó István kikérte véleményüket többek között arról is, milyen területeken támogathatja az Egyetem, valamint az NKFIH a hallgatók innovációs törekvéseit, valamint egyéni kutatói karrierjük beindítását. A résztvevők egybehangzóan kiemelték a tudománykommunikáció jelentőségét, hiszen kiemelt annak fontossága, hogy a tudományos eredményeket, a magyar kutatások egyedülálló értékeit a magyar társadalom valamennyi csoportjához érthetően és hatékonyan eljuttassák.
A biotechnológia mesterszakos hallgatókból álló ELTE iGEM csapat.
A Richter részéről Ifj. Dr. Bogsch Erik már a kezdetekkor felfigyelt a csapat egyedülálló projektjére és érdemesnek találták arra, hogy finanszírozzák a Párizsban megrendezett nemzetközi versennyel kapcsolatban felmerülő költségeket, ahol a csapatnak a világ 46 országából érkező 7000 hallgatóval kellett megmérettetnie magát.
Dr. Kacskovics Imre dékán kiemelte, hogy a tumorterápiás ötlet elvitathatatlanul az ELTE hallgatóié. Saját fejlesztésüket az ELTE TTK szakértői reagensekkel, laboratóriumi háttérrel és tudományos mentorációval támogatta.
Dr. Szabó István, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese, valamint Kacskovics Imre, az ELTE TTK dékánja.
A csapat célja, hogy az általuk kifejlesztett szuperbaktérium képes legyen a rákos szövetek azonosítására és elpusztítására egyaránt és ezt később akár a klinikumban használható készítménnyé fejlesszék. A projekt finomításához és folytatásához szükséges labormunkát az ELTE TTK biotechnológia laboratórium műszerkapacitását felhasználva a hallgatók továbbra is végezhetik, a Richter és az NKFIH sokrétű támogatását pedig a jövőben is élvezhetik.
Hallgatóink tumorterápiás fejlesztése
Hallgatóink tumorterápiás fejlesztése
Balról jobbra: Ifj. Dr. Bogsch Erik, a Biotechnológiai Üzletág igazgatója, Dr. Szabó István, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese és Kacskovics Imre, az ELTE TTK dékánja. Az ELTE hallgatói által kifejlesztett szuperbaktérium képes lehet azonosítani és elpusztítani a rákos sejteket. A fejlesztést a világ legnagyobb biotechnológiai versenyén is megmérették, ahol arany minősítést szereztek. Az egyedülálló projektről a hallgatók a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Richter Gedeon Nyrt. vezetőségének személyesen is beszámolhattak. A jövőben a tehetséges kutatójelöltek minden anyagi, mentorációs segítséget meg fognak kapni ahhoz, hogy ötletükből később gyógyszer születtethessen.
Balról jobbra: Ifj. Dr. Bogsch Erik, a Biotechnológiai Üzletág igazgatója, Dr. Szabó István, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese és Kacskovics Imre, az ELTE TTK dékánja. Az ELTE hallgatói által kifejlesztett szuperbaktérium képes lehet azonosítani és elpusztítani a rákos sejteket. A fejlesztést a világ legnagyobb biotechnológiai versenyén is megmérették, ahol arany minősítést szereztek. Az egyedülálló projektről a hallgatók a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Richter Gedeon Nyrt. vezetőségének személyesen is beszámolhattak. A jövőben a tehetséges kutatójelöltek minden anyagi, mentorációs segítséget meg fognak kapni ahhoz, hogy ötletükből később gyógyszer születtethessen.
0
/
0
0
/
0