A legnépszerűbb természettudományi képzés az országban 2021-ben

A 2021. évi első helyes jelentkezési adatok megerősítik, hogy az ELTE Természettudományi Kar képzései továbbra is a legnépszerűbbek természettudományokat tanuló diákok körében. A diákok szívesen választanak a Kar sokszínű képzési kínálatából, ugyanis az intézmény által kiadott diploma nemcsak a hazai, de a nemzetközi munkaerőpiacon is értékes.
Amellett, hogy Karunk évek óta a hazai rangsorok élén végez az oktatói és a hallgatói kiválóság tekintetében, azon dolgozunk, hogy a külföldi mezőnyben is sikeresen szerepeljünk" - mondta Kacskovics Imre dékán.
Karunk hazai részaránya a természettudományos képzési területen minden korábbinál magasabb
- tette hozzá a dékán. Az előzetes jelentkezési adatok megerősítik, hogy a diákok számára jó befektetés az ELTE-n szerzett természettudományos diploma, ezért szívesen választják az ország legnépszerűbb természettudományi karát a felsőfokú tanulmányaikhoz. Az ELTE TTK-ra jelentkezett diákok száma annak ellenére nőtt, hogy országosan évek óta megfigyelhető a csökkenő jelentkezési létszám a természettudományos szakokra.
Az ELTE Természettudományi Karán 2021. szeptemberben induló alapszakok |
Az alapszakokra első helyen jelentkezett diákok száma 2021-ben |
biológia | 259 |
fizika | 112 |
földrajz | 45 |
földtudományi | 73 |
kémia | 61 |
környezettan | 12 |
matematika | 114 |
Összesen: | 676 |
A biológia alapképzés lett 2021-ben a legnépszerűbb alapszakunk, amelyre 259 fő jelentkezett összesen első helyen az államilag finanszírozott és költségtérítéses képzési formát együttvéve. A földtudomány alapszakra is kiemelkedően nagy volt az érdeklődés, amellett, hogy a fizika és matematika alapképzéseinkre is százon felüli hallgató jelentkezett első helyen.
Emelkedő jelentkezés mesterképzéseinkre
A mesterképzésre jelentkező hallgatók kiemelkedően magas száma azt mutatja, hogy hallgatóink elégedettek az alapképzésünkkel és tanulmányaik befejezéséhez szívesen választják továbbra is az ELTE Természettudományi Karának valamely mesterszakját.
Mesterszakjainkra összesen 471 fő jelentkezett első helyen, ez a 2020. évi jelentkezéshez képest 22%-os emelkedésnek felel meg.
Karunk a tanári pályát választók előtt is népszerű: 2021. szeptemberében a Karunk által indított tanári (fél)szakokra összesen 192 első helyes jelentkezés érkezett.
A 2021. évi első helyes jelentkezési adatokat látva elmondható, hogy az ország többi természettudományos felsőfokú képzőhelyét tekintve az ELTE TTK részesedése az alapképzésekből országos szinten 47%, a mesterképzések területén pedig 54%. Ezzel
az ELTE Természettudományi Kara magasan a legnépszerűbb természettudományos képzőhely az országban.
Az ELTE Természettudományi Karának vezetése továbbra is határozott lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy a hallgatók a legszínvonalasabb és nemzetközi szinten is értékes képzésben részesüljenek.
"Komplex oktatásmódszertani programot indítunk annak érdekében, hogy a legmodernebb oktatási módszereket nagyobb arányban építhessük be az oktatásunkba" - mondta Müller Viktor, oktatási dékánhelyettes, aki arról is beszámolt, hogy a következő évben a Kar a természettudományos tantervek átfogó reformjára készül a 2020-ban elfogadott kari oktatási reformcsomag alapján.
"Az ország elsőszámú természettudományi karaként célunk a folyamatos fejlődés. Miközben az ország legtehetségesebb diákjait képezzük, odafigyelünk arra is, hogy munkatársaink oktatásmódszertani eszközei a legmodernebb laboratóriumi eszközökkel támogassuk" - tette hozzá Kacskovics Imre dékán a Biológiai Intézetben és a Kémiai Intézetben megvalósuló laboratórium fejlesztésre utalva. Egyetemünkön olyan speciális tudás és egyedülálló kutatólaboratóriumi felszerelés összpontosul, amellyel a régió kiemelkedő szereplője lehet az ELTE Természettudományi Kara.
A ponthatárok, felvételi eredmények kihirdetésének tervezett dátuma 2021. július 22.