Virtuális 5vös 5km futóverseny

A hagyományokhoz híven május 5-én délután 5 óra 5 perckor, immár 38. alkalommal rajtolt volna el az 5vös 5 km futóverseny. Sajnos idén nem tudtuk megrendezni az ELTE TTK tradicionális futóversenyét a járványhelyzet miatt, de néhány kollégánk egy erre a célra kifejlesztett mobilapplikáció segítségével, emlékfutás keretében teljesítette az 5 kilométeres távot az ELTE Lágymányosi Campusán.
Az ELTE különleges, Eötvös Lorándról elnevezett futóversenyét 20 évvel ezelőtt rendeztük meg először Dr. Horváth Ákos fizikus, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszék docensének kezdeményezésére, amelyet azóta évente kétszer, májusban és szeptemberben is megtartunk. Hagyományosan a tavaszi futóverseny mindig az Eötvös-napi ünnepség része, amelyet május második hetében rendezünk meg.
Idén egyedülálló módon az Egyetemről 4 futó gyűlt össze a mindenkori rajt helyszínén, a Lágymányosi Campuson, az északi és a déli épület között. A sportos kollégák a hagyományok előtt tisztelegve - ugyanakkor a kötelező távolságtartást megtartva - egyénileg futották le a szokásos, 5 kilométeres távot. Később Székely Mózes, az MEFS főtitkára is csatlakozott a kihíváshoz.
A fotón: Derényi Zsuzsanna, Derényi Imre, Gede Mátyás, Horváth Ákos.
A nyertes a férfiak mezőnyében Derényi Imre lett, a második helyet Gede Mátyás kapta. Nőknél az abszolút győztes Derényi Zsuzsanna lett. Rajtuk kívül Horváth Ákos és Székely Mózes is részt vett az emlékfutáson, ők is teljesítették az 5 kilométert.
A futást szurkolásával a BEAC több atlétája is segítette, többek között Csere Gáspár maratonista, a Rio de Janeiróban rendezett 2016. évi olimpiai játékok sportolója.
A győztesek a kődobogón kapták meg jutalmukat az ELTE Természettudományi Kar épülete előtt.
5vös 5km applikáció
Gede Mátyás, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék munkatársa létrehozott egy futóalkalmazást, így bárki tudja teljesíteni a távot a hagyományos útvonalon.
A virtuális pálya egyenlőre május 20-ig elérhető.
Az alkalmazás segítségével május 13-án Zentai László, az ELTE oktatási rektorhelyettese
és Albert Gáspár térképész, feleségével együtt teljesítette a távot.
Az 5vös5 futóverseny szervezői már gőzerővel dolgoznak a közös, virtuális futás megszervezésén. Addig is arra bíztatunk minden sportszerető hallgatót és kollégát, hogy az alkalmazás segítségével egyénileg teljesítse a hagyományos 5 kilométeres távot.