Szerezz PhD-t az ELTE-n

Egyedülálló lehetőségek az ELTE TTK doktori iskoláinkban

2021.11.26.
Szerezz PhD-t az ELTE-n
Az ELTE Természettudományi Kara az ország legnagyobb olyan intézménye, ahol a természettudományok mindegyike a legmagasabb szinten van képviselve. A Kar hat, nemzetközi szinten elismert doktori iskolát működtet, ahol jelenleg 555 fiatal kutató-jelölt dolgozik, akik közül 96 fő külföldi doktorandusz. December 15-ig lehet jelentkezni a Biológia, a Fizikai, a Földtudományi, a Környezettudományi, a Matematika, vagy a Hevesy György Kémia Doktori Iskolába.

A Természettudományi Kar doktori iskoláiban felhalmozott szellemi tőke egyedülálló lehetőséget jelent a hallgatóink számára ismereteik bővítésére, egyéni erőforrásaik kiaknázására, ezáltal a tudásintenzív információs társadalom követelményeinek való megfelelésre. A Karon hat doktori iskola működik, amelyen belül számos doktori program várja a jelentkezőket.  A régi típusú doktori képzés 3 éves képzési idejű, 2016. szeptemberétől már csak az új, 4 éves doktori képzésre lehet felvételt nyerni.

A képzés során a tudományos kutatás elméleti és módszertani ismereteit sajátítják el a doktoranduszok, valamint választott szakterületükön elmélyült szakmai ismereteket szereznek, témavezetői irányítás alatt önálló kutatást végeznek. A doktori képzés átfogó irányítását az Egyetemi Doktori Tanács látja el. 

Jelentkezési időszak a doktori képzésre az ELTE Természettudományi Karán: 2021. december 1.-15.
  • Felvételi beszélgetés várhatóan: 2022. január
  • Felvételi döntés várhatóan: 2022. január vége
  • Tanulmányok kezdete: 2022. február 1-től

A jelentkezés és a felvétel kizárólag önköltséges képzési formára lehetséges!

A doktori nyílt nap visszanézhető

Izgalmas kutatások, egyedülálló karrier lehetőségek

Jelenlegi oktatóink között számos Széchenyi-díjjal, Szent-Györgyi Albert-díjjal vagy más jelentős tudományos kitüntetéssel rendelkező professzor található. A képzéseink a természettudományok teljes spektrumát felölelik. Doktori iskoláinkban számos tehetséges hallgató tanul és kutat, akik közül sokan kiemelkedő karriert futottak be. Számos egykori PhD hallgatónk mára például Lendület, ERC pályázatot vezet. Az alábbiakban most bemutatunk néhány kiemelkedő kutatót, akik az ELTE Természettudományi Karán szerezték meg PhD fokozatukat.

Doktori képzéseink leírása a felvi.hu oldalon.

Ismerd meg doktori programjainkat:

Biológia Doktori Iskola

A Biológia Doktori Iskola 2001-ben jött létre és ma az élettudományok egyik legnagyobb hazai posztgraduális programja, amely a modern biológián belül széleskörű, kutatásorientált képzést nyújt. Az oktatási kreditek döntő részét a doktoranduszok nemzetközileg elismert kutatók irányítása és felügyelete mellett végzett gyakorlati kutatómunkából szerzik meg. A képzés célja, hogy a doktoranduszokat olyan tudással vértezze fel, amellyel sikeres életpályára léphetnek mind az alap-, mind az alkalmazott élettudomány számos területén. Az ELTE Biológiai Doktori Iskolában megszerzett tudásnak köszönhetően, a nálunk szerzett tudományos fokozat segíti az elhelyezkedést olyan pályákon is, ahol egyre nagyobb az igény jól képzett kutatókra, így a biotechnológia, az egészségügy, a környezetvédelem területén, vagy akár a biológiához kapcsolódó egyéb iparágakban, kormányzati és civil szervezetekben.

A Biológiai Doktori Iskola honlapja

Harami Gábor vagyok, 2016-ban szereztem PhD fokozatot az ELTE Biológia Doktori Iskolában. A képzés egyedülálló lehetőséget biztosított a molekuláris biológia legújabb irányzatainak és módszereinek elsajátítására, valamint modern laboratóriumi eszközök használatára. Témavezetőm, Dr. Kovács Mihály, segítségével bekapcsolódhattam a rákos folyamatok elkerülésében központi szerepet játszó, DNS-hibajavító mechanizmusokat vizsgáló élvonalbeli kutatási programba. A doktori munkám során alkalmam adódott számos tudományterület jeles, hazai és külföldi képviselőivel együttműködni és eredményeinket nagyszámú nemzetközi konferencián bemutatni. A doktori évek eredményeivel elnyertem a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat és Magyar Tudományos Akadémia Prémium Posztdoktori Ösztöndíját, mely a jelenleg is futó, önálló kutatási programom kivitelezését tette lehetővé. 2018-ban pedig az a megtiszteltetés ért, hogy Junior Prima díjban részesülhettem. Az ELTE-n megszerzett tudás és szemléletrendszer jelentősen hozzájárult az eddigi sikereink eléréséhez. Nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően meghívást kaptam, hogy a közeljövőben az Amerikai Egyesült Államok Egészségügyi Kutatóintézetében, Washingtonban folytassam kutatásaimat.
Gyimesi Máté vagyok, az ELTE Biológiai Doktori Iskolában végeztem 2008-ban. Málnási-Csizmadia András témavezetőm által már első éves doktorandusz koromtól a motorfehérje-kutatás élvonalába csatlakozhattam. Tanulmányaim során lehetőségem volt a legmodernebb kutatási technikák elsajátítására és nemzetközi konferenciákon való részvételre, illetve részt vehettem egy új mérőműszer kifejlesztésében is. Motorfehérje kutatásaimat később Kovács Mihály csoportjában és a University of Californián folytattam.
Eredményeinknek köszönhetően kétszer nyertem el a H2020 Marie Curie egyéni posztdoktori ösztöndíjat. Jelenlegi, motorfehérjéket célzó gyógyszerfejlesztési projektünk keretében egy új generációs hatóanyagcsalád kifejlesztéséért és szabadalmaztatásáért nekünk ítélték az ELTE Innovatív kutatója díját, és sikerült elnyernem az ELTE Ígéretes Kutatója illetve az MTA-QP Akadémiai Kiválóság díjakat is. Sikereim megalapozásában egyértelmű szerepe volt a Biológia Doktori Iskolában szerzett elméleti és főként gyakorlati szaktudásnak.

Földtudományi Doktori Iskola

Az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet a Kar legnagyobb és legsokoldalúbb intézete, ahol az oktatás és kutatás tárgya az emberiség otthona, a Föld, valamint annak szűkebb és tágabb kozmikus környezete. Több mint 130 éves története során az Intézet jogelődei a hazai geográfus- és földrajztanárképzés mindig meghatározó szereplői voltak. Oktatóink aktív kapcsolatokkal rendelkeznek a hazai és nemzetközi kutatóintézetekkel, piaci szereplőkkel, kormányzati és önkormányzati döntéshozókkal. Az intézet két központra oszlik, melyek közül a Földrajztudományi Központ a bolygónk felszíni viszonyait, azok kialakulását, a természet és társadalom kapcsolatát vizsgáló földrajztudománynak (geográfiának), míg a Földtudományi Központ a Föld felépítését, történetét, levegőburkát és kozmikus környezetét kutató tudományágaknak (geológia, paleontológia, geofizika, meteorológia és csillagászat) ad szervezeti keretet. 

Földtudományi Doktori Iskola honlapja


Fizika Doktori Iskola

Doktori iskolánkban folyik a legszélesebb körű oktató- és kutatómunka a magyar egyetemi intézetek közül a fizikai tudományok tekintetében. Érdeklődésünk az asztrofizikától a biológiai fizikáig, a komplex rendszerektől a kísérleti és elméleti részecskefizikáig, az anyagfizikától a reaktorfizikán keresztül a térelméletig terjed. Hazai és a külföldi egyetemeknek és kutatóintézeteknek nevelünk kiváló kutatókat, de igen fontos az iparban alkalmazott fizikusok, illetve a tanárok képzése is. Aktív részesei vagyunk nagy nemzetközi kutatási együttműködéseknek, mint pl. a LIGO, az LSST, a Pan-STARRS asztrofizikai illetve gravitációshullám-megfigyelő projektek, vagy a CERN CMS kísérlete.

A Fizika Doktori Iskola honlapja

Ribli Dezső vagyok, 2016-ban kezdtem az ELTE Fizika Doktori Iskolában, Csabai István professzor témavezetésével, témám a mesterséges neurális hálózatok tudományos alkalmazásainak vizsgálata. A doktori képzés során rendkívül hasznos készségekkel gazdagodtam. Megtanultam önállóan megtervezni elvégezni és bemutatni kutatási és fejlesztési projekteket. Megtanultam lépést tartani az egyre gyorsabban fejlődő tudomány terület szakirodalmával, ami a jövőbeli további fejlődésem alapját adja. Témavezetőm sok szabad teret adott a számomra érdekes kérdések vizsgálatához, ennek köszönhetően egy nagy nemzetközi gépi tanulási versenyen pénzjutalommal járó 2. helyezést értem el. 2019-ben az elvégzett munkám elismeréseként Junior Príma díjban részesültem.
Témavezetőm erős nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a neves Harvard és Columbia egyetemek kutatóival dolgoztunk és publikáltunk közösen az elmúlt években. A doktori képzés nem csak hasznosan hanem kellemesen is telt számomra, egy szabadelvű, inspiráló, támogató, rugalmas és fiatal kutatói közösségben. A doktori iskola folyamán világot is láttam, témavezetőm kapcsolatainak köszönhetően az elmúlt pár évben New Yorkban, Bostonban, Chicagóban, Koppenhágában, Cambrige-ben, Amszterdamban és Svájcban jártam konferenciákon vagy workshopokon, és egy-egy másfél hónapos nyári gyakorlatot töltöttem a dániai DTU egyetemen, és a kaliforniai Santa Cruz egyetemen.
Vörös Alpár István Vita vagyok, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum fizikatanára. Az ELTE Fizika tanítása Doktori Iskolában 2019-ben szereztem doktori fokozatot. A képzés által egy 20 éves tanári tapasztalatot sikerült elmélyítenem neves egyetemi professzorok előadásai által. A fizikatanári szakma finomságait, a fizikai fogalmak logikus egymásra épülését sikerült megismernem a Fizika tanítása előadások során. A választható tárgyak széles spektruma lehetőséget adott kedvenc témámnak, a környezeti fizikának és csillagászattannak az elmélyültebb tanulmányozására. Témavezetőm, Dr. Tél Tamás, irányításával sikerült a fluidumok fizikáját gyakorlati mérések révén megismernem. Fejlődésem szempontjából elengedhetetlen volt témavezetőm állandó pozitív visszajelzése, támogatása.
Ezek segítettek hozzá új módszerek kidolgozásához (szabadulószoba és energiavita), amelyek által ez az izgalmas terület bevezethető a gimnáziumi oktatásba. A doktori munkám során tagja lehettem a Magyar Tudományos Akadémia Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjának, így együtt dolgozhattam a magyar nyelvterület legkreatívabb és komoly elismertségnek örvendő fizika szakos gimnáziumi tanáraival. A program ugyanakkor nemzetközi szinten is kiterjedt kapcsolati hálót jelentett, tanulmányi utakat és jelentős konferenciákon való részvételt biztosított számomra. Ez az együttműködés és a program által nyújtott lehetőségek továbbra is részei maradhattak tanári pályámnak, amely biztosítja a tanításhoz szükséges frissességet, az állandó innováció lehetőségét.

A Fizika Tanítása program honlapja.

Szöllősi Gergely vagyok, 2009-ben, Derényi Imre professzor diákjaként szereztem doktori címet fizikai tudományokból az ELTE Természettudományi Karának Fizika Doktori Iskolájában, előtte szintén itt az ELTE-n végeztem a fizikus szakot. 
Egyetemistaként Debrecenből azért jöttem az ELTE-re, mert az országban itt van a legerősebb elméleti fizikai képzés. Később az egyetemi évek során olyan biológiai kérdésekkel találkoztam, amelyekre a választ matematikai modelleken keresztül közelítettük meg. Ráadásul akkortájt vált egyre olcsóbbá a DNS-szekvenálás, ami rengeteg új adatot és ezáltal új kérdést jelentett. Emiatt máig vadnyugatszerű, izgalmas, felfedező érzés evolúcióbiológiával foglalkozni.
2009-2013 között Lyonban ebben az irányban folytattam kutatásaimat posztdoktori kutatóként, majd Marie Curie ösztöndíjasként. 2013-ban jöttem haza az ELTE TTK Biológia Fizika Tanszékére Derényi Imre Lendület csoportjába. 2016 óta az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoportját vezetem 2017 júliusától pedig az ERC Starting Grant pályázatának köszönhetően az öt év alatt 1,45 millió eurós támogatással működő GENECLOCKS kutató csoportot is.
Az ELTE TTK-t azért tudom ajánlani, mert több kutatócsoport nemzetközi szinten is élvonalbelinek számít, vezető lapokban publikáljuk az eredményeinket. A munkában diákok, doktoranduszok és posztdokok is részt vesznek, itthonról és külföldről is. Ahogy az én csoportom is, több másik is szívesen fogadja a diákokat, érdekes projektekben vehetnek részt, amelyekben lehetőségük van bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe is. Már a mesterszakon el lehet érni olyan eredményeket, amelyekkel hazai és külföldi doktori iskolákba is sikerrel pályázhatnak. Általában is igaz, és nekem ez a személyes tapasztalatom is, az ELTE számos kutatócsoportja kiváló útlevelet ad a tudományos világba.


Hevesy György Kémia Doktori Iskola

A Hevesy György Kémia Doktori Iskola képzési rendszerében nagy szerepet kap az önálló, egyéni kutatómunka, ezért hallgatóink jelentős része a vegyész mesterszakos diploma megszerzése után az intézet doktori iskolájában folytatja tanulmányait. A nálunk végzettek az ipari és akadémiai kutatás-fejlesztés és innováció számos területén, ezek közül is kiemelten a gyógyszerkutatás, az élelmiszerkémia, a környezetvédelem és környezetminősítés, az analitika, az alternatív energiaforrások fejlesztése, a petrolkémia és a műanyagipar területén helyezkednek el. Az ELTE Kémiai Intézetében évtizedek óta nemzetközi szinten elismert oktató- és kutatómunka folyik. Ennek egyik elismeréseként 2017-ben három kollégánk Széchenyi-díjat kapott elméleti kémiai tárgyú kutatásaiért. 
Kiemelkedő kutatási területeink közé tartozik továbbá a fehérjekutatás, a biológiai rendszerek kémiája, az élelmiszer- és a környezet analitika, a szintetikus kémia, az elektrokémia és a nanotudományok.

Hevesy György Kémia Doktori Iskola honlapja

Mátyus Edit vagyok, 2006 és 2009 között három tartalmas, nyugodt, de mégis nagyon sikeres évet töltöttem el a Hevesy György Kémia Doktori Iskolában. Az elméleti kémia területén végeztem olyan kutatásokat, amelyek a későbbi pályafutásomat alapvetően meghatározták. Tanulmányaim végén a Princeton Egyetemen töltöttem el három hónapot, majd a védés idején már nyertese voltam az ETH Zürich kiválósági posztdoktori ösztöndíjának.
Ma már saját kutatócsoportom van, és jelenleg egy ERC Starting Grant projektet vezetek. 

Kémikusként a világ élvonalában - interjú Mátyus Edittel.
Tarczay György vagyok, 1998 és 2001 között végeztem a Hevesy György Kémia Doktori Iskolát, ahol kísérleti és elméleti molekulaspektroszkópiai kutatásokkal foglalkoztam. A doktori évek alatt lehetőségem volt több rangos külföldi egyetemen (Pl. University of York, University College London, University of Georgia), neves tudósok mellett is tapasztalatot szerezni. A fokozat szerzés után több posztdoktori ajánlatot kaptam, végül az Ohio State University Lézer Laboratóriumában kamatoztathattam a doktori évek alatt megszerzett tudást. 2004-ben tértem vissza oktatótóként és kutatóként az ELTÉ-re, de azóta is több külföldi kutatóhelyen dolgozhattam. Ezek közül a University of Hawaii-t emelném ki, ahol Fulbright vendégprofesszori ösztöndíjjal asztrokémiai kutatásokat végeztem.
Mintegy 10 évvel ezelőtt, a külföldi tapasztalatok alapján, munkatársaimmal lézer laboratóriumot építettünk az ELTÉ-n. 2018-ban alapítottam és azóta vezetem az MTA-ELTE Laboratóriumi Asztrokémia Kutatócsoportot. Több diákom is sikeresen védte meg PhD fokozatát a Hevesy György Kémia Doktori Iskolában. Jelenleg is szívesen látok témavezetőként olyan hallgatókat, akiket izgalomba tud hozni a molekulaspektroszkópia, a lézerek, a műszerépítés, az alacsony hőmérsékletű kémia, beleértve az asztrokémiát is.

Interjúk Tarczay Györggyel: Lendületben az asztrokémia és Szerves anyagok sz űrben
(Fotó: Élet és tudomány)

Ismeje meg a Hevesy György Kémia Doktori Iskolánban végzett sikeres kutatókat (bemutatkozó brossúra).


Környezettudományi Doktori Iskola

A doktori iskolában folyó munka lényege, hogy alapkutatási támogatást nyújtson környezettel kapcsolatos gyakorlati kérdések megválaszolásához, illetve környezeti problémák megoldásához. Ide tartozik pl. a természetvédelem, közegészségügy, vízminőség védelem, szennyezések vizsgálata a talajban és a légkörben, hulladékkezelés, környezeti radioaktivitás, és egy sor más terület. A doktori képzés során a kiválasztott tudományterületen szilárd elméleti és gyakorlati ismereteket adunk át, melyek jó alapot nyújtanak a későbbi pályához mind az alkalmazott területeken (iparban, környezetvédelmi szervezetekben, hatóságokban), mind az akadémiai irányban (kutatóintézet, egyetem).
Iskolánkban jelenleg 151 akkreditált oktató illetve témavezető segíti munkánkat, több mint felük külső intézmények tudományosan is elismert vezető munkatársai, kutatói.

Környezettudományi Doktori Iskola honlapja

Nagy Hedvig Éva vagyok, 2009-2012. között a Környezettudományi Doktori Iskola hallgatója voltam, ahol témavezetőim – Szabó Csaba és Horváth Ákos szakmai és emberi támogatásának köszönhetően lehetőségem nyílt a doktori munka elméleti és gyakorlati részének elvégzésére, színvonalas laboratóriumi és terepi mérőműszerek megismerésére. Doktoranduszként 2012-ben elnyertem a Magyar Fejlesztési Bank Habilitas Ösztöndíját, valamint egy 1 hónapos CEEPUS ösztöndíjat a Bécsi Tudományegyetem Földtudományi Centrumába
2012-ben kezdtem el dolgozni az Országos Atomenergia Hivatalban – miközben megszereztem a doktori fokozatot – ahol többek között bekapcsolódtam a hazai nukleáris anyagok békés célú alkalmazásának felügyeletébe, Magyarország képviseletében a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) és az Európai Bizottság által szervezett munkacsoportok tevékenységébe. A szükséges szakmai háttér mellett a doktori iskolában olyan multidiszciplináris szemléletmódot, tudományos igényességre való törekvést és prezentációs készségeket sajátíthattam el, amelyek napi szinten hozzájárulnak munkám magas színvonalú elvégzéséhez.
Szabó-Krausz Zsuzsanna vagyok, 2014-ben a Környezettudományi Doktori Iskola, Környezetfizika programjában szereztem Ph.D. fokozatom. A doktori iskola multidiszciplináris szemlélete már ekkor elkezdte formálni érdeklődésem. Kutatásom során magyarországi vályogházakban mértem fel a potenciálisan emelkedett természetes eredetű radioaktivitást, amely téma a környezetfizika és geokémia területeit is érintette. Munkámat a Litoszféra Fluidum Kutató Laborban  végeztem, amelyben a Szabó Csaba által létrehozott szakmai közeg is meghatározó lett későbbi kutatásaim során. A doktori fokozat megszerzését követően az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban, az Oslói Egyetemen Norvégiában, posztdoktorként az IFP Energies Nouvelles-ben Franciaországban, majd pedig a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatban, Falus György csoportjában szélesíthettem szakmai ismereteim.
Jelenleg újra az ELTE-n kutatok és így kapcsolódhattam az egyetem agyagtudományi kiválósági programjához. Erre főképp egy, a korábbi eredményeim nyomán elnyert, 3 éves MTA Prémium posztdoktori projekt keretében nyílt lehetőségem. Akadémiai elismeréseim között a számos publikációm és nyertes pályázatim mellett főképp a 2018-ban kapott Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat tartom számon.

Matematika Doktori Iskola

A Matematika Doktori Iskola erősségei a választható témák széles skálája, amely a matematika jelentős részét lefedi, a nemzetközi szinten is erős oktatói, témavezetői állomány, a kiterjedt nemzetközi kapcsolatok, és nem utolsó sorban a Matematikai Intézetben működő kutatócsoportokhoz való kapcsolódás lehetősége. A hallgatók, ha témájuk illeszkedik a megfelelő csoport kutatási területéhez, bekapcsolódhatnak például a négy MTA-ELTE kutatócsoport egyikének, vagy a Lendület csoportnak a munkájába. 

Érdekességként említjük, hogy az amerikai CareerCast weboldal felmérése szerint a legjobb 10 foglalkozás között szerepelnek: 1. statisztikus; 3. operációkutató; 5. adatelemző; kutató; 6. egyetemi professzor; 7. matematikus, melyek mindegyike tipikus karrier lehetőség a Matematika Doktori Iskolában végzett hallgatóknak.

A doktori iskola korábbi hallgatói közül sokan már eddig is komoly szakmai eredményeket értek el, többen az ELTE sikeres fiatal kutatói. Néhány példa:

Matematika Doktori Iskola honlapja


A jelentkezés menete

PhD-képzést (A rövidítés a latin Philosophiae Doctor, a “filozófia tanítója” kifejezésből ered.) 1993-ban vezették be Magyarországon, az ELTE pedig az elsők között volt, akik lehetőséget biztosítottak az új struktúrában a posztgraduális cím megszerzésére. A képzési rendszer legutóbbi átalakítására 2016-ban került sor, a korábbi három éves programot kettő plusz kettő, azaz négy évesre kibővítve.

Hogyan lehet eljutni a fokozatszerzésig?

Az ELTE képzési terve szerint az első két évben, a képzési szakaszban a hallgatóknak az alap-, mester- vagy épp osztatlan képzésben megszokottakhoz híven órákat kell látogatniuk, összesen 120 kreditet teljesítve. Az órák kreditelosztása és a felvehető tantárgyak szintén megtalálhatók az online elérhető képzési tervben. Majd a második év végén a hallgatóknak úgynevezett komplex vizsgát kell tenniük, amely során meggyőzik a vizsgabizottságot, hogy kirajzolódott disszertációjuk koncepciója és a rendelkezésükre álló második két év elegendő lesz annak befejezésére. A vizsga része, hogy a képzésben résztvevőknek be kell mutatniuk kutatási területüket, illetve szóban számot kell adniuk az addig megszerzett tudásukról és egy prezentációval be kell mutatniuk a leendő disszertáció felépítését. Ha ez a vizsga sikeres, ezt követi a kutatási és disszertációs szakasz, amelyben szintén 120 kredit megszerzése a cél, de ekkor már tudományos tevékenység: kutatás, óratartás, publikációk, konferenciaelőadások elismertetéséből szerezhető meg a kellő kreditszám.

Jelentős változás továbbá a korábbiakhoz képest, hogy a jelenlegi PhD-képzésben a rendelkezésre álló négy évet csak egy évvel lehet meghosszabbítani, így maxmumum  öt év alatt kell  befejezni a disszertációt. A TTK képzéseit nappali tagozaton indítja, magyar állami ösztöndíjas és önköltséges formában. Ezzel kapcsolatban szintén fontos változás, hogy 2016-tól jelentősen növekedett az állami ösztöndíj mértéke, így még többek számára vált elérhetővé a jelentkezés.

Hogyan zajlik a jelentkezés?

Magához a jelentkezéshez elsőként az Országos Doktori Tanács oldalán meghirdetett témák közül kell kiválasztani azt vagy azokat, amelyek a kutatási területhez illeszkednek. A témákat maguk a témavezetők hirdetik meg, így érdemes a jelentkezés előtt velük is egyeztetni, hogy tudják-e vállalni a leendő doktorandusz segítését. Erre azért is szükség van, mert a leadandó dokumentumok egyik legfontosabb eleme a tématerv. Ebben kell leírnia a jelentkezőknek, hogyan fogja felépíteni kutatását, illetve a leendő témavezetőnek is alá kell írnia, hogy elfogadta a tervezetet. 

Jelentkezés a doktori programokra


Szerezz PhD-t az ELTE-n!

Szerezz PhD-t az ELTE-n!

0

/

0

0

/

0