Hírek

Események

Videók

Az ELTE rendezte a 36. OTDK Biológia szekcióját

2023. április 24-26. között került megrendezésre a 36. OTDK Biológia Szekciója az ELTE TTK szervezésében. A konferencia ünnepélyes megnyitóján Prof. Dr. Kacskovics Imre, egyetemi tanár, az ELTE Természettudományi Kar dékánja tartott plenáris előadást Felfedező kutatástól a biotechnológiai innovációkig címmel. A konferencia 19 tagozatában az előadók közel 180 pályamunkát mutattak be. Az előadók 4 különböző ország 17 különböző intézményéből érkeztek, és akadt köztük két középiskolás is. A biológia iránt érdeklődő középiskolások azon túl, hogy belehallgathattak egy tudományos konferenciába, kifejezetten nekik rendezett programokban is részt vehettek. A szakmai programok mellett lehetőség nyílt a sportolásra, a játékra és a kötetlen beszélgetésekre is.

Karikó Katalin díszdoktori előadása

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorai közé választotta Karikó Katalin nemzetközi hírű kutatóbiológust, a Természettudományi Kar javaslatára. Az ünnepélyes díszdoktor-avatásra 2022. július 1-én került sor, amelyet követően Karikó Katalin tiszteletére tudományos szimpóziumot rendeztünk a Lágymányosi Campuson. Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák orvosi technológiájának kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó magyar biokémikus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára látogatott 2022. július 1-én. Díszdoktorrá avatása alkalmából az ELTE Természettudományi Kar kutatói közössége többféle programmal készült a nemzetközi hírű magyar kutatónő látogatására.

TTK a médiában