Eötvös Nap 2023

2023. május 11. 10:00 - 14:10
ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb –1. szint, Konferenciaterem
2023. május 11. 10:00 - 14:10
ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb –1. szint, Konferenciaterem
A Kar napját 1992-ben alapította az akkori dékán, Dr. Kiss Ádám. Azóta minden évben, május második csütörtökjén kerülnek átadásra a kiváló teljesítményt honoráló elismerések.
Az Eötvös Nap az ELTE TTK ünnepe.
Az Eötvös Nap keretében a Kar kiváló hallgatói és kiváló oktatói ünnepélyes keretek között vehetik át a Kar vezetésétől az elismerő okleveleket. Valamint átadásra kerülnek a TDK szakterületi oklevelek, a Medzihradszky Kálmán-díj, a Juhász-Nagy Pál-díj és sor kerül a TDK Érmek átadására ezen alkalommal. A 2023. évi Eötvös Napon a tudományos előadást Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke tartja abból az alkalomból, hogy az ELTE díszdoktorává avatja. Ezért az idei Eötvös Nap egyben Lovász László tiszteletére rendezett díszdoktori ünnepség része.
Program
- 10:00 Megnyitó és köszöntők
- 10:20 Tudományos előadás: Lovász László, professzor emeritus, az ELTE díszdoktora: „A matematika rejtélye”
- 11:00 Az ELTE Matematikus Kórus előadása Lovász László tiszteletére
- 11:15 Liftbeszéd előadások az ELTE TTK hallgatóitól
- 11:25 Kari kitüntetések átadása: Medzihradszky Kálmán-díj, TDK Érem, Juhász-Nagy Pál-díj, Kar Kiváló Oktatója Díj
- 12:00 Szünet, Állófogadás a Konferenciaterem előterében
- 12:30 TDK oklevelek átadása
- 12:45 Liftbeszéd előadások
- 13:00 TDK oklevelek átadása
- 13:15 Liftbeszéd előadások
- 13:35 TDK oklevelek átadása
- 13:50 A Kar Kiváló Hallgatója oklevelek átadása
- 14:10 Zárszó
Minden oktatónkat és hallgatónkat szeretettel várjuk!
Az eseményt élőben közvetítjük. A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül és az elkészült tömegfelvételek ezen a weboldalon, illetve az ELTE TTK Facebook oldalán szerepelhetnek. Kameramentes övezetet a nézőtér utolsó sorában biztosítunk. Az adatkezelési tájékoztató itt érhető el.
Az esemény sajtónyilvános.