ELTE TTK Talentum Program

2022.09.08.
ELTE TTK Talentum Program
Az ELTE TTK 2022. szeptemberében útjára indította a Talentum Programot, amely a természettudományok területén komoly érdeklődéssel rendelkező középiskolás diákok számára nyújt segítséget a természettudományok mélyebb megismeréséhez. A tehetségprogram célja, hogy a motivált diákok egyetemi mentorok irányításával tapasztalatokat szerezhessenek az ELTE-n folyó természettudományos kutatásokról, illetve maguk is bekapcsolódhassanak a kutatómunkába.

Az ELTE Természettudományi Karán elindított ELTE TTK Talentum középiskolás mentori programja azzal a céllal indul el a 2022/2023-as tanévben, hogy

  • a természettudományok - a biológus, matematikus, fizikus, vegyész, ill. földrajzi, földtudományi, környezettudományi pályák - iránt komolyan érdeklődő, motivált középiskolai diákok egyetemi mentorok irányításával közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek az ELTE-n folyó természettudományos kutatásokról, illetve
  • a diákok maguk is bekapcsolódhassanak a kutatómunkába.

Az októbertől hetente tartandó foglalkozások keretében lehetőségeinkhez mérten bemutatjuk a diákoknak az ELTE Természettudományos Karán folyó munkát, a biológus, fizikus, matematikus, vegyész, földrajziföldtudományi és környezettudományi alap- és mesterszakos képzéseinket.

Kapcsolódj be már középiskolásként az ELTE TTK élvonalbeli kutatásaiba! A mentori csapatunk tagjai az interaktív órák során aktuális kutatásaik bemutatásával, a leendő hallgatóinkat váró szakmai és társasági programoknak, illetve a Karunkon végző hallgatók előtt álló életpálya lehetőségeinek az ismertetésével várják a programra jelentkezőket. Igény esetén hibrid formában tartjuk a foglalkozásokat, hogy a Budapesttől távolabb élő diákok is bekapcsolódhassanak.

ELTE TTK Talentum Program 2022 - rendezvények

  • 2022. szeptember 30. Kutatók Éjszakája - ismerkedés az ELTE TTK kampuszával, nézelődés a TTK-s programokon, egy kis helyszínelő gyorstalpaló
  • 2022. október 21. 14-16 óra - Ünnepélyes programnyitó rendezvény - Bemutatkoznak az ELTE TTK Kémiai és Biológiai Intézetei. A program visszanézhető.
  • 2023. március 17-18. - Agykutatás Hete - előadások és tudományos játszóház. Részletes program.
  • 2023. április 12-14. - Bemutatkoznak a Biológiai Intézetben folyó kutatások.
    • április 12. 14.00 - dr. Csizmadai Tamás, Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék
    • április 13. 15.00 - dr. Zsákai Annamária, Embertani Tanszék
    • április 13. 16.00 - dr. Pongrácz Péter, Etológiai Tanszék
    • április 14. 15.00 - dr. Kovács M. Gábor, Növényszervezettani Tanszék 
    • A részvételi szándékot ezen az űrlapon kell jelezni.
  • 2023. május 27. - Terepgyakorlat Rostallón Standovár Tiborral
  • 2023. június 10. - Talentum Zárókonferencia - ELTE TTK Eötvös-terem

Talentum Program megnyitó 2022. október 21.


Bemutatkozik a Kémiai Intézet


Bemutatkozik a Biológiai Intézet


Talentum Zárókonferencia 2023. június 10.


Poszterek

Sajtómegjelenés

Balatoni Bori már gyermekkora óta az élet működésének rejtélyét szeretné megfejteni. Bori gimnazistaként részt vett az ELTE TTK tehetséggondozó Talentum Programjában, ahol Csizmadia Tamás sejtbiológus mentoráltjaként folytatott kutatómunkát.

Bori a zaol.hu-nak lelkesen beszélt elképzeléseiről, nem titkolt célja, hogy a kvantumbiológia folyamatos felfedezésre váró világában is elmerüljön.


ELTE TTK Talentum Tehetségprogram Képek

ELTE TTK Talentum Tehetségprogram Képek

0

/

0

0

/

0