A bosznia-hercegovinai Prokoško-tó üledékeiből az ELTE kutatói mintegy 16 000 év nyári hőmérséklet-változásait rekonstruálták. A vizsgálatok megmutatják, hogyan reagált a Nyugat-Balkán a jégkor végi gyors klímaváltozásokra, miként alakultak a holocén melegebb és hűvösebb időszakai, és hogyan jelent meg egyre erőteljesebben az emberi tájhasználat hatása. A kutatásokat Magyari Enikő, az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék kutatója, a DOMINO-CLIMATE Élvonal projekt vezetője irányította.
A Dinári-hegységhez tartozó Vranica-hegységben, 1670 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik a mindössze 4,8 hektáros Prokoško-tó. Fenéküledékében évezredeken át halmozódtak fel a környező tájból és a tó élővilágából származó maradványok, amelyek segítségével részletesen rekonstruálható a térség környezeti és éghajlati múltja.
Két, 2026-ban megjelent ELTE-s tanulmány ugyanennek az üledéksornak különböző időszakait vizsgálta. Magyari Enikő, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatója, valamint Tombor Eszter doktorjelölt kutatótársaikkal együtt a késő jégkor és a holocén kezdetének gyors változásait elemezték mintegy 16 000–10 000 évvel ezelőtt. Eredményeik a rangos Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology c. szaklapban jelentek meg.
Magyari Enikő kutatócsoportja, többek között cseh kolléganőjük, Aneta Formáčková segítségével a holocén történetét követték végig a Quaternary Science Reviews c. folyóiratban bemutatott tanulmányukban. A két kutatás együtt folyamatos képet ad arról, hogyan alakultak a Nyugat-Balkán nyarai a jégkor végétől napjainkig.
A Prokoško-tó és a Vranica-hegység panorámája, 1670 m tengerszint feletti magasságban a tóban ma elburjánzó pázsitos békaszőlővel, Bosznia-Hercegovinában. (Kép: Jakab Gusztáv)
Apró rovarokból éghajlati „hőmérő”
A múlt hőmérsékletének rekonstruálásában kulcsszerepet kaptak az árvaszúnyogok (Chironomidae). Lárváik a tavak fenekén élnek, az egyes fajok pedig eltérő vízhőmérsékletet, oxigénellátottságot és tápanyagviszonyokat kedvelnek. Vedlésük után kitines fejtokjuk a tófenékre süllyed, ahol az üledékben akár több tízezer évig is megőrződhet.
A kutatók az üledékből előkerült árvaszúnyog-fejtokok alapján meghatározták, milyen fajok éltek a tóban az egyes időszakokban. Ezeket több száz mai európai tó faunájával és éghajlati adataival összevetve megbecsülhető az akkori júliusi középhőmérséklet.
Az árvaszúnyogok mellett polleneket, üledékszemcséket, szervesanyag-tartalmat és geokémiai elemeket is vizsgáltak. Így nemcsak a hőmérsékletet, hanem az erdők, a talajerózió és a tó állapotának változásait is nyomon követhették.
Hogyan lesz az árvaszúnyogokból éghajlati indikátor? A különböző fajok más-más környezeti feltételeket kedvelnek, kitines fejtokjaik pedig sokáig megőrződnek az üledékben. A fosszilis közösséget mai európai tavak adataival összevetve megbecsülhető a múltbeli júliusi középhőmérséklet.
A kép AI (chatgpt5) alkalmazásával készült illusztráció.
Néhány évszázad alatt több fokkal változott a hőmérséklet
A legrégebbi vizsgált rétegek még a jégkor végi hideg környezetet mutatják. Mintegy 14 600 évvel ezelőtt a júliusi középhőmérséklet 8 °C alatt volt a tó körül, majd rövid idő alatt mintegy 2,6 °C-kal, körülbelül 10,2 °C-ra emelkedett. A melegedéssel nőtt a tó biológiai aktivitása, terjedt a növényzet, és stabilabbá vált a vízgyűjtő.
A felmelegedésnek azonban hirtelen vége szakadt. Körülbelül 12 900 évvel ezelőtt kezdődött a fiatal driász, a jégkor végének utolsó nagy lehűlése. A Prokoško-tónál a júliusi középhőmérséklet mintegy 2,3 °C-kal, körülbelül 7,9 °C-ra csökkent. Újra elszaporodtak a hideg vizet kedvelő árvaszúnyogok, a fokozódó erózió miatt pedig több ásványi törmelék került a tóba.
A Prokoško-tó vizsgálata azt is megmutatta, hogy ugyanaz a nagyléptékű éghajlati változás Európa különböző területeit eltérő mértékben érintette. Az Alpok tavaiban több helyen 3–4 °C-os, a Keleti- és Déli-Kárpátokban általában 1 °C-nál kisebb nyári lehűlést rekonstruáltak. A Prokoško-tó 2,3 °C-os értéke éppen a kettő között helyezkedik el.
Ez egy nyugat–keleti trendet rajzol ki: nyugaton erősebb, kelet felé haladva gyengébb volt a lehűlés. A kutatók ezt az észak-atlanti térség óceáni és légköri változásaival hozzák összefüggésbe. A Kárpát-medence szempontjából különösen fontos eredmény, hogy ugyanaz az éghajlati esemény Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában eltérő hatást válthat ki.
A Prokoško-tó késő jégkor végi és holocén üledékéből rekonstruált, árvaszúnyog alapú júliusi középhőmérséklet változások. A piros sáv a becslés bizonytalanságát jelzi, a hőmérsékleti görbe simított értékeket mutat. A háttérben szürkével a 45° északi szélességen mért nyári besugárzás változása látható az elmúlt 16 ezer évben.
A mainál melegebb nyarak is voltak a holocénben
A fiatal driász végén újabb gyors melegedés kezdődött. Mintegy 11 800 és 11 400 évvel ezelőtt a júliusi középhőmérséklet körülbelül 2,9 °C-kal emelkedett, 10 500 évvel ezelőtt pedig már 12,6 °C körül lehetett. A tó produktívabbá vált, hosszabb lett a jégmentes időszak, a vízgyűjtőn záródó erdők pedig mérsékelték az eróziót.
A holocénben ugyanakkor a nyári hőmérséklet nem egyenletesen változott. Mintegy 6800 évvel ezelőtt a rekonstruált júliusi középhőmérséklet 14 °C körül lehetett,
így a Prokoško-tó környezetében egyes nyarak a maiaknál is melegebbek lehettek.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az akkori és a mai felmelegedés oka azonos lenne. A közép-holocén meleg nyarait főként a Föld pályaelemeinek lassú változása és az emiatt erősebb északi féltekei nyári besugárzás segítette elő. Ez elsősorban évszakos jelenség volt. A napjainkban zajló felmelegedés ezzel szemben egész éves és globális, gyorsabb ütemű, és elsősorban az emberi eredetű üvegházgáz-kibocsátáshoz kapcsolódik.
Hatezer éve az emberi hatás is megjelent
Mintegy 6000–5500 évvel ezelőtt jelentős lehűlés kezdődött. A rekonstruált júliusi középhőmérséklet a korábbi mintegy 14 °C-os értékről előbb 12,8 °C körülire, majd körülbelül 5670 évvel ezelőtt 11,8 °C-ra csökkent. Ez a hűvösebb késő holocén felé vezető, úgynevezett neoglaciális átmenet része volt.
Ezzel párhuzamosan az ember jelenléte is egyre jobban felismerhetővé vált. A pollenadatok szerint a tó körüli táj emberi használata már az újkőkor végétől, mintegy 6000 éve érzékelhető. Egyre több, legeltetéshez és nyílt területekhez kötődő növény jelent meg, később pedig fokozódott az erdők használata és a táj megnyílása.
Mintegy 3000 évvel ezelőtt újabb jelentős lehűlés kezdődött: a nyári középhőmérséklet körülbelül 14,7 °C-ról 12 °C-ra esett. Körülbelül 2000 évvel ezelőtt, a római kori meleg periódusban ismét emelkedés következett, mintegy 13,3 °C-ra.
A klímaváltozás mellett a turizmus is nyomot hagy
Az elmúlt évezredben az árvaszúnyog-közösség már nemcsak a hőmérséklet változásait tükrözi. A több évszázados magashegyi legeltetés megnyitotta a tájat és növelte a tó tápanyagterhelését. Körülbelül 700 éve jelentősen megváltozott az árvaszúnyog-közösség, az utóbbi mintegy 500 évben pedig egyre gyakoribbá váltak a tápanyagban gazdagabb vizet kedvelő fajok.
A Prokoško-tó mai partja épületekkel és turizmussal. (Kép: Jakab Gusztáv)
A Prokoško-tó napjainkban már nem érintetlen magashegyi tó. A környék kedvelt nyári célpont, a források vizének intenzív használata, valamint a tápanyag- és szennyvízterhelés pedig a tó vízháztartását és élővilágát is befolyásolja. A legfiatalabb üledékekben erősödő eutrofizáció, terjedő vízinövényzet és fokozódó mélyvízi oxigénhiány figyelhető meg.
A tó üledéke tehát ma már nemcsak a természetes klímaváltozás, hanem az emberi tájátalakítás történetét is őrzi.
Három éghajlati világ határán
A két tanulmány legfontosabb tanulságai közé tartozik, hogy ugyanaz az éghajlati változás Európa különböző részein eltérő erősségű lehet. A fiatal driász idején a nyári lehűlés az Alpokban 3–4 °C, a Nyugat-Balkánon körülbelül 2,3 °C, a Keleti-Kárpátokban pedig kevesebb mint 1 °C volt. A boszniai terület így fontos éghajlati átmeneti térséget képvisel Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa között.
A kutatások azt is megmutatják, hogy egy magashegyi tó már kisebb hőmérséklet-változásra is érzékenyen reagál: változhat a jégborítás időtartama, a víz rétegződése, oxigéntartalma és biológiai aktivitása. Éppen ezért ezek a tavak különösen érzékeny jelzői a környezeti és éghajlati változásoknak.
____________
Borítókép: Hegyi legelő és pásztorkodás a a Prokoško-tó körüli hagyományos településen. (Kép: Jakab Gusztáv)