A HUNOR Magyar Űrhajós Program két kutatóűrhajósa, Kapu Tibor és Cserényi Gyula lesz a Bolyai Kollégium CsütörtökEste előadás-sorozatának vendége november 19-én. A HUNOR – Egy magyar űrküldetés története című eseménynek az ELTE Lágymányosi Campus ad otthont.
Különleges vendégekkel folytatódik november 19-én a Bolyai Kollégium CsütörtökEste előadás-sorozata. Ezúttal a HUNOR Magyar Űrhajós Program két kutatóűrhajósa, Kapu Tibor és Cserényi Gyula érkezik az ELTE Lágymányosi Campusára.
A HUNOR – Egy magyar űrküldetés története című előadás egy rendkívüli küldetés kulisszái mögé kalauzolja a közönséget. Az est során a résztvevők közelebbről is megismerhetik a magyar űrprogramot, az űrhajósok kiválasztásának és felkészítésének folyamatát, valamint azokat a szakmai és személyes tapasztalatokat, amelyek egy űrmisszióhoz kapcsolódnak.
Kapu Tibor és Cserényi Gyula közreműködésével az érdeklődők első kézből kaphatnak betekintést abba, mit jelent egy ilyen különleges küldetésre készülni, és milyen tudományos munka, felkészülés és csapatmunka áll egy magyar űrküldetés hátterében.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Bolyai Kollégium - mely az ELTE természettudományos szakkollégiuma - rendezvényének ezúttal nem a kollégium épülete, hanem az ELTE Lágymányosi Campus ad otthont. Az előadást élőben is közvetítjük a Bolyai Kollégium YouTube-csatornáján.
A rendezvény nyitott és ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület november 9-én 20 órakor nyílik meg a Bolyai Kollégium honlapján.