ELTE | az első helyen

Sorrendmódosító KISOKOS

2021.06.12.
ELTE | az első helyen
A 2021 szeptemberében induló képzésekre jelentkezve július 8-ig módosíthatjátok a korábban megjelölt szakok sorrendjét.

Érdemes azonban alaposan átgondolnotok ezt a döntést, mielőtt kattintanátok az E-felvételiben: sorrendet módosítani ugyanis csak egyetlen alkalommal lehet az eljárás során. Vagyis aki megtette, később már nem módosíthat újra, hiába gondolja meg magát közben. Kisokosunkban összeszedtük a legfontosabb teendőket és a szempontokat is azzal kapcsolatban, hogy mikor és hogyan érdemes élni a sorrendmódosítás lehetőségével, és mikor nem érdemes kihasználni ezt az egyszeri lehetőséget.

Fontos leszögezni, hogy csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet mozgatni. Nem lehet új képzést megjelölni, vagy meglévő jelentkezési helynél intézményt, szakot módosítani, azaz új egyetemet vagy új képzést már nem tudtok felvenni a listába. Abban az esetben, ha egy már meglévő jelentkezési hely finanszírozási párját szeretnétek felvenni – azaz ha a jelentkezéskor csak az állami ösztöndíjas formát jelöltétek meg – akkor lehetőségetek van a költségtérítéses párját is hozzáadni.

Törölni viszont szabadon lehet még a listáról, aminek sok esetben jelentős szerepe lehet. Van ugyanis még egy augusztusi pótfelvételi kör is, amelynél előre ismertek lesznek a felvételi ponthatárok (mert ezek az általános kör július 22-én kihirdetett ponthatáraival azonosak), és ekkor már nem csak a mostani jelentkezési listátokról választhattok. A pótfelvételin az önköltséges képzési formák még szinte mindenhol nyitottak lesznek, néha pedig még állami finanszírozású helyek is akadnak (így volt ez pl. tavaly is). Aki viszont az általános körben bejut valahova, a pótfelvételin nem vehet részt, és a 30 kredit megszerzéséig máshova átjelentkezni sem tud majd. Ha tehát valahova biztosan nem szeretnétek járni, inkább vegyétek le a listáról, és várjátok ki a pótfelvételit! Amennyiben ott nem lesz állami hely, de amúgy 400 pont feletti pontszámmal rendelkezel, akkor az ELTE-n pl. ösztöndíjra lennél jogosult, amivel félévenként 175 ezer forintra mérséklődne az önköltségi díjad. Egy év után pedig egy újabb jelentkezést leadva, már megszerezheted az állami ösztöndíjat.

MIKOR ÉRDEMES VÁLTOZTATNI?

Ahogy azt a felvi.hu írása is kiemelte, akkor érdemes sorrendet módosítani, ha nem azok a képzések szerepelnek a listátokban elsőként, ahová leginkább be szeretnétek kerülni, megváltozott az a preferenciasorrend, ami alapján jelentkezéskor rangsoroltátok a választott képzéseket. Ha például megjelölted az ELTE-n a pszichológia és a közösségszervezés alapszakot is, de megváltozott a véleményed, hogy melyiket tanulnád szívesebben, akkor ezek sorrendjén módosíthatsz.

Jelentkezői preferenciától függően szintén érdemes lehet felcserélnetek a szakokat akkor, ha az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges. Ugyanis minden jelentkező a listájában szereplő első olyan helyre nyerhet csak felvételt, ahol felvételi összpontszáma eléri a meghatározott ponthatárt.

MIKOR NEM ÉRDEMES VÁLTOZTATNI?

Nem érdemes a megjelölt sorrenden változtatnia annak, aki az érettségi eredményei ismeretében latolgatja az esélyeit, például összehasonlítva az előző években megállapított ponthatárokkal. Ezzel óvatosan kell bánni, a ponthatárok alakulását ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja: az adott szakra jelentkezők száma, az intézmények által oda felvehető létszám (kapacitás), a többi jelentkező pontszáma, de még az is, hogy ők hányadik helyre sorolták ugyanezt a képzést. 

Nem érdemes változtatni a sorrenden akkor sem, ha egy megjelölt képzésnél sikertelen volt az alkalmassági vizsgátok („nem felelt meg” vagy „nem jelent meg” eredményt kaptatok). Alkalmassági vizsga hiányában semmilyen esetben sem nyerhettek felvételt arra a képzésre. Ilyenkor a ponthatárok megállapításakor ezt a jelentkezési helyet nem is veszik figyelembe, az összes többit azonban igen.

Tehát sorrendmódosításkor is érdemes szem előtt tartani, hogy azok a képzések és intézmények szerepeljenek elöl a listában, ahová a leginkább szeretnétek bekerülni. Még ha úgy is gondoljátok, hogy a pontjaitokkal nincs esélyetek bejutni, nem érdemes hátrébb sorolni az amúgy nagyon vágyott intézményt/szakot. A fentiek miatt ugyanis előfordulhat, hogy a pontjaitok mégis elegendőek lennének, ám mivel időközben hátrébb rangsoroltátok, ezért valamelyik kevésbé vágyott, de (a módosítás miatt) a sorrendben előrébb szereplő intézménybe juttok be.

Olyankor, ha mégsem szeretnétek egy képzésre bekerülni, előnyösebb inkább annak visszavonását (kizárását) választani. A jelentkezési helyek visszavonása nem számít bele a sorrendmódosításba, arra ettől függetlenül van lehetőség, a törölt szakok azonban nem befolyásolják az eljárási díj összegét. Visszavonni jelentkezési helyet tetszőleges alkalommal lehet, de ilyenkor is körültekintően kell eljárni: a visszavonás sem visszavonható, egy visszavont jelentkezési helyet nem lehet újból aktiválni. (És értelemszerűen nem lehet helyette új képzést sem megjelölni.)

TEENDŐK:

Az E-felvételi oldalára minél előbb fel kell töltened a középiskolai bizonyítványodat csatolt fájlként. Erről értesítést is kaptál az Oktatási Hivataltól. Azok is kaptak levelet, akik idén érettségizőként a korábbi évfolyamo(ka)t már feltöltötték, viszont az utolsó év végi bizonyítványuk még hiányzik, mert még nem kapták meg azt. Rájuk a 2021. július 8-i határidő vonatkozik – legkésőbb eddig kell pótolni a hiányzó dokumentumokat, adatokat –, viszont javasolt a kézhezvétel után minél hamarabb feltölteni a bizonyítványt, a feldolgozást segítendő. A végzésben szereplő, jogszabály által előírt ötnapos határidő azokra vonatkozik, akik már rendelkeznek a dokumentummal (és annak minden év végi oldalával), azonban eddig elmulasztották azt benyújtani. 

Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a kérelem rögzítését, vegyétek figyelembe a feldolgozási időt is! Erre különösen azoknak kell figyelniük, akik sorrendet is szeretnének módosítani, és finanszírozási párt is felvennének. Ezeket ugyanis csak egymás után tudják megtenni. Az elküldött kérelem nem vonható vissza. Ezért a kérelem elküldésekor ajánlott körültekintően eljárni, és mentés előtt ellenőrizni, hogy valóban úgy állítottátok-e be az új sorrendet, ahogy szerettétek volna.

MIT KELL FELTÖLTENI?

  1. A tanulmányi pontok számításához szükséges oldalakat: ezek jellemzően az utolsó két évfolyam eredményeit tartalmazó lapok.
  2. Ugyanakkor, ha valaki olyan idegen nyelvből vagy természettudományos tárgyból szeretné a pontjait számíttatni, amit nem az utolsó két évben tanult, akkor azokat a korábbi éveket is töltse fel, amelyeken ezek az eredmények szerepelnek.
  3. Nyelvvizsgák: Javasoljuk, hogy a már kezedben lévő államilag elismert nyelvvizsgáidat is jelentsd be az E-felvételi oldaladon. (Az E-felvételi Közhiteles nyilvántartásokból származó információk menüpontjában.) Ha 2003. január 1-je után szerezted meg a nyelvvizsgádat, akkor elegendő a bizonyítványon lévő anyakönyvi számot és sorszámot megadnod. Ezt is most tedd meg. Magát a bizonyítványt nem kell feltöltened. Ha bejelentetted a nyelvvizsgádat az E-felvételi oldalon, néhány nap múlva nézz rá, hogy megkaptad-e a hitelesített státuszt. Csak akkor számítják be a nyelvvizsga pontjaidat, ha ez megtörtént.

Most, hogy kezedben az érettségi és a középiskolai bizonyítványod, véglegesednek a felvételi pontjaid, kiszámolhatod a végleges pontjaidat a felvi.hu pontszámító kalkulátorával

MIÉRT IS JÁRHAT PLUSZPONT A FELVÉTELIN?

  1. Az emelt szinten teljesített legalább 45%-os eredményű érettségi vizsgáért maximum 100 többletpont jár, az emelt szintű érettségi vizsgáért vizsgatárgyanként 50 többletpont kapható. (További részletek a többletpontokról itt olvasható.)
  2. Államilag elismert, komplex középfokú (B2) nyelvvizsgáért 28 pontot, felsőfokú (C1) nyelvvizsgáért pedig 40 többletpontot kaphattok. Fontos, hogy a nyelvtudásért 40 pont a maximum, ha idegen nyelvből egyidejűleg nyelvvizsga és emelt szintű érettségi vizsga alapján is jogosultak lennétek többletpontra, akkor azt csak egyszer, a számotokra kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen fogjátok megkapni.
  3. Szintén 40 pontot kaphattok esélyegyenlőség jogcímen. A felvételin többletpontra jogosult a hátrányos helyzetű, a fogyatékossággal élő, illetve a gyermeket gondozó jelentkező. 
  4. A felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél után 32 többletpont jár.
  5. Szakképesítésre 32 többletpont jár. A 2021. évi általános eljárástól kezdődően legfeljebb egy, a szakképesítést igazoló bizonyítvány vagy a középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél alapján kaphattok 32 többletpontot.
  6. A különböző tanulmányi, művészeti és szakmai versenyeken szerzett eredményekért (például OKTV, TUDOK) eredményektől és versenyektől függően egészen eltérő pontokat kaphattok.
  7. A NOB által elismert sporteredményekért 10-50 pontot is kaphattok az eredményetektől függően, de legfeljebb egyet számítanak be.

ELTE | ITT A HELYED!

  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem világszinten ismert és elismert egyetem, a nemzetközi rangsorokban számos szakterületen kiemelkedően teljesít.
  • A legjobb európai egyetemekkel működik együtt, ami a hallgatóinak is egyedülálló lehetőségeket biztosít.
  • HVG Diploma 2021 rangsor és a felvételi statisztikák szerint is a legjobb és legnépszerűbb hazai egyetem.
  • Hagyományosan magas presztízsű diplomát ad, szinte minden tudományterületen, 8 karán sok szempontból megismerhető a világ működése.
  • Az ELTE számára fontos visszaigazolás, hogy minden évben ide jelentkezik a legtöbb diák Magyarországon.

 


Az ELTE Természettudományi Kar felvételi információi
Az ELTE központi felvételi információi