ELTE TTK Talentum Program 2023

2023.09.14.
ELTE TTK Talentum Program 2023
Az ELTE TTK 2023. októberében is meghirdeti a Talentum Programot, amely a természettudományok területén komoly érdeklődéssel rendelkező középiskolás diákok számára nyújt segítséget a természettudományok mélyebb megismeréséhez. A tehetségprogram célja, hogy a motivált diákok egyetemi mentorok irányításával tapasztalatokat szerezhessenek az ELTE-n folyó természettudományos kutatásokról, illetve maguk is bekapcsolódhassanak a kutatómunkába.

Az ELTE Természettudományi Karán 2022. őszén elindított ELTE TTK Talentum középiskolás mentori program célja, hogy

  • a természettudományok - a biológus, matematikus, fizikus, vegyész, ill. földrajzi, földtudományi, környezettudományi pályák - iránt komolyan érdeklődő, motivált középiskolai diákok egyetemi mentorok irányításával közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek az ELTE-n folyó természettudományos kutatásokról, illetve
  • a diákok maguk is bekapcsolódhassanak a kutatómunkába.

A 2023. októbertől hetente tartandó foglalkozások keretében lehetőségeinkhez mérten bemutatjuk a diákoknak az ELTE Természettudományos Karán folyó munkát, a biológus, fizikus, matematikus, vegyész, földrajziföldtudományi és környezettudományi alap- és mesterszakos képzéseinket.

Jelentkezés határidő: 2023. október 2.

Kapcsolódj be már középiskolásként az ELTE TTK élvonalbeli kutatásaiba! A mentori csapatunk tagjai az interaktív órák során aktuális kutatásaik bemutatásával, a leendő hallgatóinkat váró szakmai és társasági programoknak, illetve a Karunkon végző hallgatók előtt álló életpálya lehetőségeinek az ismertetésével várják a programra jelentkezőket. Igény esetén hibrid formában tartjuk a foglalkozásokat, hogy a Budapesttől távolabb élő diákok is bekapcsolódhassanak.

Beszámoló a 2022. évi Talentum Programról.
Információk: talentum@ttk.elte.hu